Haider egyik közeli barátja lesz az új osztrák igazságügy-miniszter<br/>

Vágólapra másolva!
Dieter Böhmdorfer bécsi ügyvéd lesz az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) új igazságügy-minisztere Michael Krüger helyett, aki alig 25 napos munka után egészségügyi okokra hivatkozva lemondott.
Vágólapra másolva!

Böhmdorfer, aki kedden délután leteszi a hivatali esküt Thomas Klestil szövetségi elnök előtt, a választásokon ugyan indult a párt színeiben, de végül nem jutott képviselői mandátumhoz. Legutóbb neve úgy került szóba, hogy ő lesz az FPÖ egyik képviselője a közszolgálati ORF rádió- és tévékuratóriumában. Ezt a helyet miniszterré történő kinevezésével Hubert Gorbach, az FPÖ vorarlbergi tartományi elnöke foglalja el.

Az 56 éves Böhmdorfer Jörg Haider közeli jó barátja, másfél évtizede képviseli Haidert és a pártot bírósági ügyekben, márpedig Haider és az FPÖ ilyen ügyeinek listája már csak a médiajog területén is végtelenül hosszú.

1943-ban született egy szudétanémet orvos családjában, és 1945 óta él Ausztriában. Bécsben önálló ügyvédként 1973 óta dolgozik. Szakterületei a médiajog, a bérleti jog, a családjog és a nagyobb építkezési vállalkozások jogi lebonyolítása. Norbert Steger ügyvéd, Haider elődje az FPÖ élén egyszer azt mondta róla: Böhmdorfer "Haider embere a durva jogi munkára". Böhmdorfer nős, felesége szintén ügyvéd, és négy gyermekük van 11 és 28 év között.

Jörg Haider, aki hétfőn este mondott le az FPÖ elnöki tisztségéről, az osztrák hírügynökségnek megerősítette, hogy a párt Böhmdorfert jelöli miniszternek. Egyben elmondta: Krüger telefonon felhívta, és kérte, hogy oldozza fel hivatali tisztsége alól egészségügyi okokból. Haider kijelentése alátámasztani látszik azt a minden oldalról felmerült gyanút, hogy lemondása csupán taktika, és változatlanul ő irányítja az FPÖ ügyeit.

(MTI)

Ajánló: