Sorompós rendszerrel gyorsít a McDonald's <br/>

Vágólapra másolva!
A jövőben elképzelhető, hogy a McDonald's autós éttermeiben, a McDrive-okban ugyanolyan sorompós rendszer fog működni, mint az autópályákon. Az autón elhelyezett matricával készpénzes fizetés nélkül lehetne áthaladni egy sorompón, fizetni pedig csak évente kellene.
Vágólapra másolva!

Még gyorsabban lehet majd kigördülni a McDrive-okból, ha sikeresen zárul a Mc Donald's tesztje az új, sorompós rendszer bevezetéséről. 1989-ben, New Orleansban vezették be az első sorompós rendszert az utakon. Az elgondolás az volt, hogy a gyakori úthasználóknak gyorsabb haladást biztosítsanak azzal, hogy kikerülik a készpénzes fizetőket. Az autók szélvédőjén elhelyezett matrica rádiójeleket továbbít, és a használók havonta vagy évente fizetnek. Most ezt a koncepciót használná a McDonald's is. Egy kanadai vállalkozó 5 Los Angeles-i Mc Donald'sban próbálja ki, hogy az autósok vevők-e a "sorompós, matricás hamburgerre" úgy, mint a sorompós autózásra.

Antonio Hernandez, a cég kommunikációs vezetője elmondta, hogy a McDonald's technológiai kutatói már régóta keresik, hogyan tudnák gyorsabbá, kényelmesebbé tenni a McDrive-okat. Amerika nyugati részén ugyanis az összes eladásaik 60 százaléka a McDrive-okban zajlik. Hernandez elmondta, hogy a matricás rendszerrel a vásárlók 10-15 másodpercet takarítanának meg. Ha a márciusban kezdődő amerikai kísérlet sikeres lesz, a programot kiterjesztik több McDrive-ra is. Ugyanakkor a McDonald's más megoldásokat is keres, hogy kiküszöböljék a készpénzes fizetést. Eddig felmerült a hitelkártya, a csekk, illetve McKioskok felállításának lehetősége.

Ajánló:

(angolul)