Negyven emeletet zuhant az Empire State Building liftje<br/>

Vágólapra másolva!
New York egyik legmagasabb épületének liftje a 44. emelettől kezdett zuhanni. A biztonsági rendszernek 120 méter zuhanás után, a negyedik emeleten sikerült megállítani. A lift halálra rémült utasai nem sérültek meg.
Vágólapra másolva!

Két utassal 40 emeletet zuhant kedden az Empire State Building egyik liftje. Komoly sérülés nem történt. Az egyik utas a BBC-nek elmondta: olyan gyorsan zuhantak, hogy azt gondolta, meg fognak halni. Később nyak- és váll panaszokkal szállították kórházba.

A két hivatalnok megpróbáltatása akkor kezdődött, amikor beszálltak az épület 64 liftjének egyikébe és megnyomták a gombot az előcsarnok felé. A másik utas szerint úgy zuhantak, mintha semmi nem tartaná őket. Miután megállították a liftet, nehezen tudták kimenteni a két utast, mert a lift olyan helyen állt meg, ahol nem volt kijárat. A karbantartóknak egy szomszédos liftben kellett felmenniük, és felfeszíteni a szerencsétlenül járt lift ajtaját. Végül egy gerendán keresztül mentették ki a két bennrekedteket.

Az épület szóvivője elmondta, hogy a zuhanást egy meghajlott kiegyenlítő kábel okozta, ami a lift súlyát szabályozza. Az épület májusban megfelelt egy biztonsági vizsgálaton. Ezen a héten az összes liftet újra ellenőrzik.

Az Empire State Building Manhattan egyik leghíresebb épülete. 1931-ben nyitották meg, és évente több millió turista keresi fel, annak ellenére, hogy már nem New York legmagasabb épülete.

Ajánló:

(angolul)