Megtalálták az eltűnt orosz tábornok holttestét Csecsenföldön<br/>

Vágólapra másolva!
A csecsen fővárosban csaknem hatnapos kutatás után megtalálták a kedden, Groznij átfogó ostromának kezdetekor eltűnt Mihail Malofejev tábornok holttestét.
Vágólapra másolva!

Csecsen források korábban az orosz vezérőrnagy foglyul ejtéséről számoltak be, közölve, hogy Malofejevet egy hegyvidéki bázisukra szállították át, és ott hallgatják ki. A vasárnapi orosz bejelentés ezt egyértelműen meghazudtolja. Az események azonban jelzik, hogy a muszlim fegyveresek kitűnő felderítéssel rendelkeznek, lehallgatják a szövetségieket, és az információkat ki is használják saját propagandacéljaikra.

Malofejev tábornok holttestének megtalálásáról Szergej Jasztrzsembszkij, az orosz elnök nemrég kinevezett tanácsadója számolt be vasárnap.
Malofejev az északi front parancsnokhelyettese volt, aki a helyszínen igyekezett aktívabb cselekvésre bírni a szövetségi egységeket. Szemtanúk állítása szerint az egyik belügyi egység váratlan visszavonulása után a tábornok és kísérete keresztűzbe került. Malofejevet több lövés is érte, majd a muszlimok aknavetőkkel lőtték szét azt a házat, ahol a tábornok hadállása volt. A kutatást nehezítette a romhalmaz, továbbá az, hogy a körzet az elmúlt napokban többször cserélt gazdát.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 20.)