Szabadon távozhat Iránból egy halálraítélt német üzletember<br/>

Vágólapra másolva!
Egy teheráni bíróság döntése alapján szabadon távozhat Iránból Helmut Hofer német üzletember, akit korábban egy muzulmán nővel való nemi kapcsolata miatt halálra ítéltek. A felmentő bírósági döntés egy nappal azután született, hogy Németországban kémtevékenység vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az iráni Hamid Horszandot.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves férfire most egy fogdaőr bántalmazása miatt 20 millió rialos (6,6 ezer dollár) büntetést szabtak ki. A bíró közölte, hogy Hofer távozhat az országból, amint kifizette a pénzbírságot. Nasszer Taheri, az üzletember ügyvédje szerint a német nagykövetség kifizeti a szóban forgó összeget.

A német üzletembert 1998 januárjában ítélték halálra, amiért - "törvénytelen nemi kapcsolatot teremtett" egy 27 éves iráni diáklánnyal. Az iráni törvények szerint korbácsolással büntetendő a házasságon kívüli nemi kapcsolat, ha mindkét fél muzulmán vallású. Ha a férfi nem muzulmán hitű, akkor főbenjáró bűnt követ el az ilyesmivel, és halállal is büntethető.

Az iráni igazságügy-miniszter az ügy újratárgyalását rendelte el, miután Hofer arra hivatkozott, hogy áttért az iszlám vallásra, mielőtt szexuális kapcsolatra lépett az orvostanhallgató-nővel. Az új eljárás során azonban ismét halálra ítélte Hofert. Tavaly februárban a legfelsőbb bíróság megsemmisítette az ítéletet, és az ügy másodszori újratárgyalására utasított egy bíróságot, amely bizonyítékok hiányában felmentette a vádlottat. Felmentették Hofert egy másik vád alól is, amely szerint "gyanús" kapcsolatot tartott fenn külföldiekkel, akiknek - a vád szerint - közük volt ahhoz, hogy Hofer meg akart szökni házi őrizetéből.

A felmentő bírósági döntés egy nappal azután született, hogy Németországban kémtevékenység vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az iráni Hamid Horszandot. Hofer ügyvédje tagadta azokat a feltevéseket, hogy bármi köze lenne egymáshoz a két ügynek. Tagadta azt is, hogy a kulisszák mögött politikai csereberélés folyt, és ennek köszönhető az iráni bíróság felmentő ítélete.

Az ügynek azonban kétségkívül volt politikai háttere. Németország ugyanis Irán fontos európai kereskedelmi partnere, és Bonn korábban arra figyelmeztette Teheránt, hogy Hofer kivégzése súlyos csapást mérne a kétoldalú kapcsolatokra. Bonn ráadásul meghívta Mohammed Hatami iráni elnököt Németországba, diplomaták azonban közölték, hogy szó sem lehet a látogatásról, amíg nem rendeződik a Hofer-ügy.

(MTI)

Ajánló:

Esetek a világ minden tájáról. (angolul)