Kihallgatták Barakot a választási pénzekről<br/>

Vágólapra másolva!
Izrael állami számvevője, Eliezer Goldberg szerda éjjel Ehud Barak kormányfőt azokról a pénzbeli támogatásokról faggatta, melyeket tavalyi választási kampányához nonprofit szervezetektől kapott. Az izraeli miniszterelnök tagadta, hogy bármi köze lenne a választási pénzek gyűjtésével kapcsolatban feltételezett törvénytelenségekhez. Az ellenzéki Likud párt szerint viszont Baraknak bizonyosan volt tudomása ilyen törvénysértésekről.
Vágólapra másolva!

A számvevő a választási kampány során felhasznált pénzekről ír jelentést. A dokumentum jövő héten kerül a nyilvánosság elé. Eddigi hírek szerint a jelentésben Barak neve nem szerepelt a jelentésben, csak közeli munkatársaié. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a mostani meghallgatás után Barak neve is bekerül az aktába – állítja a Jerusalem Post.

A találkozó a kormányfői hivatalban 30 percig tartott. Goldberg azzal kapcsolatban tett fel kérdéseket az izraeli miniszterelnöknek, hogy kapott-e pénzt non-profit szervezetektől választási kampánya során. Barak még korábban azt mondta: biztos benne, hogy a szervezetek törvényesen működtek. Később közölte: örül a vizsgálatnak, mert így el lehet ,ajd oszlatni a felröppent pletykákat.

Az izraeli televízió szerint tucatnyi, a Munkapárthoz közel álló szervezetet gyanúsítanak azzal, hogy tagjait Barak megválasztása, kampánya támogatása érdekében pénzalapok gyűjtésére mozgósította. A tévé szerint a számvevő vizsgálatot fog indítani e szervezetek egyes vezetői ellen.

Izraelben egy ideje közvetlenül választják a miniszterelnököt és a finanszírozás ügye jogilag egyfajta "szürke zónát" jelent. A törvény kifejezetten csak a politikai pártoknak juttatott egyéni támogatásokat szabályozza, de nem szól a miniszterelnök-jelöltek kampányáról.

Ajánló:

angolul