Nem biztonságos az amerikai külügyminisztérium épülete<br/>

Vágólapra másolva!
Egy belső vizsgálat szerint könnyedén kijátszható az amerikai külügyminisztérium épületének biztonsági rendszere. Engedély nékül is be lehet jutni a ház legvédettebb részeibe is. Ráadásul még azt is elfelejtették ellenőrizni, hogy vannak-e titkos lehallgatókészülékek a minisztériumban.
Vágólapra másolva!

A külügyminisztériumban lazaságok mutatkoztak a hírszerzői jelentéseket tartalmazó, korlátozott példányszámban készülő jelentések kezelése terén is: csak az 1998 augusztusa és októbere között a házban körbeadott 1890 titkos jelentés közül 239 eltűnt.

Az épület biztonsági rendszerének vizsgálatát csak 1998-ban rendelték el, azután, hogy egy ismeretlen férfi egyszerűen besétált egy irodába a minisztérium legbiztonságosabbnak hitt emeletén. Hatajtónyira Madeleine Albright miniszterasszony szobájától két titkárnő szeme láttára magához vett néhány bizalmas iratot, majd távozott - írta hétfői számában a The Washington Post.

A férfi kilétére soha nem derült fény, és arra sem, hogy miként jutott be az elvileg szigorúan őrzött épület "miniszteri szentélyének" közelébe.

Az eset után ugyan átvizsgálták az épület biztonsági rendszerét, de egy orosz diplomatának sikerült becsempésznie egy lehallgatókészüléket. Igaz, erre idejében fény derült, és sikerült elfogni a diplomatát.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)