Egy albán kislány meggyilkolásával gyanúsítanak egy amerikai KFOR-katonát<br/>

Vágólapra másolva!
A KFOR egy amerikai katonáját azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt, majd megölt egy 11 éves albán kislányt. Frank Ronghi őrmestert csütörtökön tartóztatták le a Vitina nevű városban, miután rátaláltak a kislány holttestére.
Vágólapra másolva!

"Nem akarjuk, hogy ők vigyázzanak ránk, ha ezt csinálják velünk" - mondta a kislány családjának egy szomszédja.

A kislányt valószínűleg csütörtökön ölték meg - mondta Ellis Golson ezredes, a dél-keleti KFOR egység vezetője. A lány apja, Hamdi Shabiu azt mondta: csütörtök reggel a lánya elindult a piacra, de soha nem tért vissza. Később egy amerikai tiszt mutatott neki egy fotót a lányról, akinek teljesen össze volt zúzva az arca, és egy vágás volt a homlokán.

A kislány megölésével Ronghi őrmestert gyanúsítják. Ronghit egyelőre előzetes letartóztatásban tartják, később majd átviszik az amerikai hadsereg mannheimi katonai börtönébe. A KFOR német parancsnoka kijelentette: vizsgálják a gyilkosság körülményeit.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: