Kimentettek kilenc hétfőn betemetett dél-afrikai bányászt <br/>

Vágólapra másolva!
A lapátokkal és puszta kezeikkel vájatot ásó mentőcsapatok csütörtök éjjel végre elérték és kimentették egy dél-afrikai aranybányában azt a kilenc bányászt, akit hétfőn 2100 méteres mélységben elzárt a külvilágtól egy kisebb földmozgás.
Vágólapra másolva!

Mind a kilenc bányászt épségben a felszínre hozták. Állapotuk kielégítő, bár hordágyakon ás intravénás infúziókkal szállították őket kórházba kivizsgálásra. A mentőalakulatok még nem hagyták el a fővárostól, Johannesburgtól mintegy 175 kilométerre délnyugatra fekvő bányát: négy halott bányász holtteste, valamint két súlyosan sérült bányász után kutatnak, akik a remények szerint talán még életben vannak és szintén a mentés körzetében találhatók.

A szerencsétlenség színhelye

Fotó: Juda Ngwenya

A Dél-afrikai Köztársaság exportbevételeinek egyötöde az aranykivitelből származik. Az arany kibányászása kimerítő és veszélyes munka, jóllehet a biztonsági előírásokon sokat javítottak a kisebbségi fehér uralom 1994-es összeomlásával. Az aranybányászok többsége fekete. Az ország aranybányái a világ legveszélyesebb lelőhelyei közé tartoznak: itt vannak a legmélyebben fekvő vágatok és nagy a földrengésveszély.

(MTI)