A jugoszláv tájékozatási miniszter szerint Draskovic szerb-szerb konfliktust akar kirobbantani<br/>

Vágólapra másolva!
Belgrádban több ellenzéki párt élénk tiltakozását váltotta ki az, hogy Goran Matic jugoszláv tájékoztatási miniszter a hétvégén lényegében polgárháború kirobbantásának szándékával vádolt meg több ellenzéki vezetőt, közülük is elsősorban Vuk Draskovicot.
Vágólapra másolva!

Goran Matic jugoszláv tájékoztatási miniszter a Filmski Novosti című lap fennállásának 55. évfordulója alkalmából szombaton rendezett ünnepségen úgy vélte, hogy a NATO stratégái most alapvetően egy szerb-szerb konfliktus kirobbantását kívánják elérni, miután korábban "a katonai beavatkozással próbálták meg Jugoszláviát alávetni az atlanti szövetség érdekeinek".

Emlékeztetett rá, hogy Draskovic, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) elnöke a G-8 tavalyi berlini értekezletén kezet csókolt Madeleine Albright amerikai külügyminiszternek. "A kétezer emberéletet kioltó kézre adott csók gyakorlatilag annak felajánlása, hogy Jugoszláviában politikai összecsapást robbantsanak ki, amely esetleg polgárháborúvá növi ki magát" - mondta Matic.

Bemutatott egy videófelvételt is, amelyen Jugoslav Petrusic, a Belgrádban tavaly leleplezett és többek között Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök elleni merénylet tervével vádolt, Pók fedőnevű csoport egyik tagja azt állította: Draskovicot többször elkísérte a francia titkosszolgálathoz, amelytől a szerb ellenzéki vezető pénz kért. Azt mondta: Draskovic ezt még tavaly is megtette.

Több ellenzéki párt felháborodással fogadta Matic állításait. Predrag Simic, Draskovic tanácsadója botrányosnak, példa nélkülinek és a jó ízlést nélkülözőnek minősítette a miniszter kijelentéseit, mondván: a légiháború alatt Draskovic "az első védelmi vonalakban" tartózkodott. Simic szerint Matic az SPO és tucatnyi ellenzéki párt hétfőre Belgrádba meghirdetett tanácskozását próbálta meg lejáratni.
Matic szavai ellen tiltakozott a Vojislav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt, és az Új Demokrácia is.

(MTI)

Ajánló:

(szerb nyelven)