Jelcin csak a pezsgő mennyiségét kevesellte a Szentföldön <br/>

Vágólapra másolva!
Borisz Jelcin volt orosz elnök első szentföldi látogatása során szemlátomást elemében érezte magát, csak a pezsgőt kevesellte. Kísérői időnként ki-kivették a volt államfő kezéből a pezsgős poharat, a 68 éves Jelcin ugyanis láthatóan túl gyakran kívánt koccintani vendéglátóival a fogadásokon.
Vágólapra másolva!

Jelcin feleségével

Fotó: Evelyn Hockstein

Csütörtök este Jelcin Jasszer Arafat palesztin elnökkel költötte el az ünnepi vacsorát Betlehemben, Jézus szülőhelyén. Később az éjféli mise idején már nyugat-jeruzsálemi szállodai szobájában pihent. Jelcint egész nap mindenhová elkísérte elsősegély-kocsija, mindenütt vele voltak személyes orvosai és testőrei.

A Jelcin és az Arafat házaspár találkozása

Fotó: Evelyn Hockstein

Jelcin a csütörtöki ebéden Ezer Weizman izraeli elnök előtt az elnök barátainak és barátnőjének az egészségére ürítette poharát. A lemondott orosz elnök egészen nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy Weizman egy francia milliomos pénzadományai miatt egyre növekvő nyomás alatt áll, és lemondását követelik. A sokat bírált Weizmant igen kellemetlenül érintette a nála jó pár évvel fiatalabb Jelcin viselkedése.

(MTI)