Az indiaiak szerint bizonyítható, hogy pakisztániak térítették el decemberben a repülőgépet<br/>

Vágólapra másolva!
Az indiai hatóságok letartóztatták a december végi géprablás tetteseinek feltételezett négy bűntársát, akik közül kettő pakisztáni.
Vágólapra másolva!

Az indiai vezetés szerint Pakisztán "nyakig" belekeveredett a terrorcselekménybe. Lal Krisna Advani belügyminiszter sajtóértekezletén bejelentette: "öt vagy hat nappal" azután, hogy a géprablók eltérítették az Indian Airlines belföldi járatát, a hatóságok letartóztatták a kasmíri Harkat-ul-Anszar pakisztáni központú szakadár fegyveres muzulmán szervezet négy tagját. Közülük Mohammed Rehan karacsi, Mohammed Ikbal pedig multáni illetőségű pakisztáni, Juszuf Nepali nepáli, Abdul Latif pedig indiai állampolgár. Közölte, hogy őrizetbe vételük révén azonosítani tudták mind az öt légi kalózt: Ibrahim Ahtar, Sahid Ahtar Szajed, Szunni Ahmed Kazi, Misztri Zahur Ibrahim és a Sakir néven azonosított pakisztániakat. "Ezzel jelentős lépést sikerült elérni a géprablók kézre kerítésében" - mondta.

A miniszter szerint a letartóztatott négy férfi a géprablókról fényképeket bocsátott a hatóságok rendelkezésére. A gép utasai és légikísérői e fényképek alapján azonosították a terroristákat. "Ez egy pakisztáni akció volt, amelyet a Harkat-ul-Anszar segítségével valósítottak meg. Pakisztán akármennyire tagadja is, minden körülmény azt támasztja alá, hogy nyakig benne van ebben a piszkos játékban, a gépeltérítésben" - mondta Advani.

A géprablók az afganisztáni Kandahár repülőterén hét napon át tartották hatalmukban a gépet, majd amikor az indiai hatóságok teljesítették követelésüket, és szabadon engedtek három Kasmírban fogva tartott muzulmán lázadót, december 31-én szabadon bocsátották 155 túszukat, az utasokat és a személyzetet.

A pakisztáni vezetés a hét elején tagadta, hogy köze lenne a terrorcselekményhez, az egyik börtönből szabadon engedett lázadó, Maulana Maszud Azhar muzulmán vallási vezető pedig csütörtökön Karacsiban tartott sajtóértekezletén azt mondta: mind az öt géprabló saját bevallása szerint indiai állampolgár, és vissza akart térni Indiába.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 5.)