Március 26-ra írták ki Oroszországban az előrehozott választásokat<br/>

Vágólapra másolva!
Először tartanak Oroszországban előrehozott választásokat. Az új elnökválasztási törvény értelmében az eredetileg szükséges egymillió aláírás helyett félmillió választópolgár támogatása is elegendő. Lerövidül a kampány ideje is.
Vágólapra másolva!

Az orosz felsőház szerdai rendkívüli ülésén március 26-ra írta ki az előrehozott választás időpontját. A föderációs tanács nagy többséggel, mindössze egy ellenszavazattal hozott erről határozatot, azt követően, hogy Borisz Jelcin államfő december 31-én lemondott posztjáról, és Vlagyimir Putyin kormányfőt nevezte ki ügyvezető államfővé.

Az orosz alkotmány értelmében az államfő lemondása esetén az előrehozott elnökválasztásokat három hónapon belül kell megtartani, vagyis a legkésőbbi időpont március 31-e. Az elnökválasztásokat már az új törvény szerint bonyolítják le, amelyet a duma és a felsőház jóváhagyását követően december 31-én írt alá még államfőként Borisz Jelcin.

Az új elnökválasztási törvény értelmében február 13-ig kell benyújtani a jelöléseket. Az eredetileg szükséges egymillió támogató aláírás helyett félmillió választópolgár támogatása is elegendő. Az elnökválasztási kampány mind az elektronikus, mind pedig az írott tömegkommunikációs eszközökben is lerövidül.

Alekszandr Vesnyakov, az országos választási bizottság elnöke a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapnak szerdán adott nyilatkoztában utalt arra, hogy először kerül sor előrehozott elnökválasztásokra Oroszországban, ezért az új törvényben megszabott határidők mintegy negyedével rövidülnek le. Valószínűleg már csütörtöktől megindulhat a kampány, és megkezdődhet az aláírások gyűjtése a jelöltek számára (pénzbeli zálogot nem tesz lehetővé az új törvény a jelöltek részére), azt követően, hogy a választási tömörülések megtartották jelöltállító kongresszusaikat.

Vlagyimir Putyin ügyvezető államfő szerdán a frakcióvezetőkkel megtartott találkozóján reményét fejezte ki, hogy az elnökválasztási kampány elősegíti az orosz társadalom konszolidációját, és egyenlő feltételeket teremt a különböző jelöltek számára. Putyin szerint a kampánynak törvényes keretek között kell zajlania, tiszta feltételeket teremtve valamennyi jelölt számára, lehetőség szerint elkerülve a lejárató vádaskodásokat.

(MTI)

Korábban:

(1999. december 31.)