Véres összetűzések Indonéziában<br/>

Vágólapra másolva!
Tizenhét ember halt meg Indonéziában egy katonai sortűzben. A hadsereg brutális akciójával a mohamedán és keresztény csoportok között kiújuló összetűzéseket próbálta megfékezni. A vallási fanatikusok ugyanis korábban egymásra kezdtek lövöldözni.
Vágólapra másolva!

Véres összetűzés robbant ki kedden muzulmánok és keresztények között az indonéziai Maluku tartományban - közölték helyi biztonsági források. Tizenhét ember életét vesztette, amikor a katonák a tömegbe lőttek.

A katonák akciójukkal elejét vették a további összetűzéseknek. Szórványos lövöldözések még ezután is előfordultak a muzulmán és keresztény csoportok között, de újabb áldozatokról nem érkezett jelentés. Az illegálisan tartott fegyvereket kereső hadsereg és rendőrség folytatta a lakóépületek átkutatását.

Az indonéz hatóságok vizsgálják annak a Ternate szigetéről való rendőrnek az állítását, aki szerint december 27-én 200 muzulmánt mészároltak le a halmaherai Togolua városában.

Indonéziában már voltak hasonló, véres etnikai villongások: a válság sújtotta országban közel 300 népcsoport él. Közöttük rendszeresek az összetűzések. Tavaly áprilisban például a közeli Fűszer-szigeten 14 embert öltek meg.

Korábban: