Állítólag orosz zászló leng Groznij központjában<br/>

Vágólapra másolva!
Az NTV orosz tv-társaság jelentése szerint a szövetségi erők kedden kitűzték az orosz zászlót Groznij központjában. Az NTV az orosz különleges rendőrség egyik tisztjére hivatkozott, ugyanakkor információjukat a szövetségi erők mozdoki parancsnokságán egyelőre nem erősítették meg.
Vágólapra másolva!

Az orosz tv-társaság mozdoki tudósítása szerint a szövetségi erők mozdoki parancsnoksága egyelőre nem erősítette meg, hogy a csecsen főváros központja nagyrészt orosz kézre került. A keddi hivatalos közlemény szerint az elmúlt 24 órában súlyos harcok folytak a városban, az orosz erők három halottat és nyolc sebesültet vesztettek, míg a lázadó erők harminc fegyverese halt meg az összetűzésekben.

Groznijban orosz becslések szerint jelenleg még csaknem 20 ezer polgári lakos lehet. A mozdoki parancsnokság tájékoztatása szerint kedden elsősorban az orosz tüzérség jut főszerephez - a ködös idő nem nagyon teszi lehetővé a légierő bevetését -, s főleg grozniji célpontokat, valamint a lázadó erők vegyenói, illetve az arguni szorosban lévő állásait támadják majd.

Vlagyimir Pronyin rendőrtábornok, az észak-kaukázusi belügyi csapatok parancsnoka tagadta, hogy az orosz erőknek komolyabb veszteségei lennének, de azt elismerte: vannak halottak a belügyi és a rendőri alakulatoknál. A tábornok közölte azt is, hogy mesterlövész nőket fogtak el a grozniji harcokban. Beszámolója szerint a rádiólehallgatások során "baltikumi nyelveken" folytatott párbeszédeket mérnek be, ami azt jelzi, hogy e térségből érkezett önkéntesek is harcolnak a csecsenek oldalán.

(MTI)