A CDU jelenlegi elnöke is gyanúba keveredett<br/>

Vágólapra másolva!
A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) titkos bankszámlái és eltitkolt adományai körüli botrány hullámai már a pártelnököt fenyegetik, miután a hétvégén kitudódott, hogy a CDU-frakció több mint egymillió márkát fizetett be 1997-ben a pártkasszába. A frakció ügyvezetője állítja: Schauble nem tudott az 1,1 milliós befizetésről. Az ellenzék újabb vizsgálatokat követel.
Vágólapra másolva!

Wolfgang Schauble

A berlini kormánypártok vasárnap újult erővel támadták a titkos adományok és illegális bankszámlák miatt az uniópártot. Volker Beck, a Szövetség 90/Zöldek szóvivője felszólította a Bundestag ad hoc bizottságát, hogy maradéktalanul vizsgálja ki a CDU parlamenti frakciójának pénzügyeit.
"A pénzügyi manipulációk földerítésének nyilvánvalóan csak a kezdeténél tartunk. A CDU korábbi és jelenlegi vezetői a jelek szerint egy csónakban ülnek, s járművük kormány nélkül sodródik egy vízesés felé" - jelentette ki Beck. Ha bebizonyosodik, hogy Schauble elnöksége idején a törvény megsértésével pénz került a CDU-frakciótól a pártkasszába, akkor a Kohl-ügy könnyen Schauble- üggyé nőheti ki magát - tette hozzá a Zöldek szóvivője.

Rezzo Schlauch, a Zöldek frakciójának társelnöke a Welt am Sonntagnak nyilatkozva valószínűtlennek nevezte, hogy képviselői tagdíjakból több mint egymillió márka gyűlhetett össze. Ha viszont a CDU-frakció által fölvett (állami) térítések kerültek "kofferba rejtve" a pártkasszába, az a pártfinanszírozási törvény újabb megsértését jelentené az uniópárt részéről. Schlauch szerint az "illegálisnak tűnő ügyet" mindenképpen meg kellene vizsgálnia a szövetségi számvevőszéknek, illetve a parlamenti ad hoc bizottságnak.

A szociáldemokrata frakció költségvetési szóvivője felszólította az uniópárt elnökét: kertelés nélkül mondja meg, honnan származott és mire használta fel a CDU a szóbanforgó 1,1 millió márkát.

A Német Kereszténydemokrata Párt (CDU) jelenlegi tiszteletbeli elnöke két héttel ezelőtt egy televíziós interjúban elismerte, hogy 1993-98 között kétmillió márka pártadományt fogadott el készpénzben olyan személyektől, akik nevük titokban tartását kérték. Kohl az adományokat titkos bankszámlákra fizette be, eltitkolva azokat a párt főtitkára és pénzügyi igazgatósága elől; az adományok így nem kerültek be a CDU éves pénzügyi mérlegébe sem. A pénzt ezekről a titkos számlákról továbbították a CDU helyi szervezeteinek. Ezzel az akkori pártelnök megsértette a pártok pénzügyeit szabályozó törvényt; a CDU-ra emiatt jókora pénzbírság, valamint az utóbbi hat évben kapott állami támogatás visszafizetése vár.

(MTI)

Ajánló:

németül