Nemzetközi reakciók Jelcin lemondására<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Bill Clinton amerikai elnök pénteken írásos nyilatkozatban méltatta Borisz Jelcin lemondott orosz államfő tevékenységét, és kifejezésre juttatta, hogy együttmunkálkodásra számít Vlagyimir Putyinnal is.

Jim Fallin, a fehér házi nemzetbiztonsági tanács szóvivője - a Jelcin lemondása nyomán elhangzott első amerikai reagálásként - "drámai jellegűnek" minősítette Jelcin lépését.

A Külügyminisztérium közleményben méltatta a távozó orosz államfő történelmi érdemeit: Borisz Jelcin elnökségét a magyar-orosz kapcsolatok szempontjából is kiemelten fontosnak értékeljük. Az 1991-ben aláírt magyar-orosz alapszerződés a két országban megvalósult rendszerváltozás nyomán új irányt adott Magyarország és Oroszország együttműködésének, amit Borisz Jelcin 1992-ben Magyarországon tett hivatalos látogatása is megerősített.

A magyar-orosz kapcsolatok alakításában komoly értékeket hoztunk létre és őriztünk meg, amelyek meghatározóak Oroszország és Közép-Európa kapcsolatainak jövőjére nézve, és példaként szolgálnak más országok számára is.

Magyarország meggyőződése, hogy Vlagyimir Putyin ügyvezető államfő e célokat szem előtt tartva fogja vezetni és irányítani Oroszországot. A dokumentum emlékeztet arra, hogy a magyar kormány programja rögzíti Magyarország arra irányuló egyértelmű és határozott törekvését, hogy a magyar-orosz kapcsolatok minden területen szélesedjenek.

Tony Blair brit miniszterelnök az újságíróknak adott első nyilatkozatában kiemelte, hogy Jelcin oroszországi elnöksége alatt a világ stabilabb lett. Jelcin meghatározó szerepet játszott Oroszország történetében.

Lionel Jospin francia kormányfő szerint Jelcin az oroszországi alkotmánynak megfelelően cselekedett, amikor Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt bízta meg az elnöki teendők ellátásával, és 2000. márciusára kitűzte az elnökválasztást.

Václav Havel cseh államfő történelmi jelentőségi politikusnak nevezte a leköszönt orosz elnököt. Reményének adott hangot, hogy Oroszországban most működésbe lép az elnökválasztással kapcsolatos "alkotmányos mechanizmus", és az ország folytatja haladását a demokrácia felé vezető úton.
Leonyid Kucsma ukrán elnök Borisz Jelcin orosz elnök lemondását egy "olyan ember férfias és következetes lépésének nevezte, aki aggódik országa és minden orosz jövőjéért".

(MTI)

Ajánló: