India szabadon engedett 3 muzulmán radikálist a géprablók túszaiért cserében<br/>

Vágólapra másolva!
Pénteki bejelentés szerint az indiai kormány megállapodott az indiai légitársaság gépét egy hete elrabolt, s Afganisztánban azóta is több, mint 150 túszt hatalmában tartó terroristákkal. India szabadon enged 3 fogva tartott kasmiri muzulmán radikálist, a géprablók pedig elengedik összes túszukat.
Vágólapra másolva!

Egy terrorista elhagyja az Airbust

Fotó: Muzammil Pasha

Szemtanúk szerint magyar idő szerint péneteken délben megérkezett Afganisztánba, a kandahari repülőtérre Jaswant Singh indiai külügyminiszter gépe és a terroristákétól mintegy 2 kilométerre landolt. Az 5 terrorista ezután elhagyta az Airbust és egy autóba szállva távozott a repülőtérről. Jelenleg nem ismert, hogy a "cserealapot" jelentő 3 muzulmán radikálist szabadon engedték-e már, s ha igen, hol tartózkodnak. Egyes információk szerint ők is Singh-gel utaztak Afganisztánba.

Kevéssel a terroristák után a túszok is elkezdték elhagyni a gépet. Az indiai hatóságok úgy tervezik, hogy azonnal hazaszállítják őket. Az egy hetes túszdráma során különböző jelentések szerint egy illetve négy utast öltek meg a géprablók.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

1999. december 30.