Viktor Klima alakíthat kormányt Ausztriában<br/>

Vágólapra másolva!
Szerdán Ausztria államfője, Thomas Klestil a megbízott kancellárt, Viktor Klimát kérte fel kormányalakításra. Az október 3-ai választásokon a Klima vezette szociáldemokrata párt győzött. Továbbra sem dőlt el, hogy a szociáldemokraták koalíciót alakítanak, vagy kisebbségi kormányzás lesz Ausztriában.
Vágólapra másolva!

Az októberi választásokon a Szabadságpárt a második, a Néppárt pedig a harmadik lett.

Klima az Osztrák Néppárttal (ÖVP) alakítana kormányt, csakhogy az ÖVP vezetője, Schüssel a választások előtt azt ígérte, ha a harmadik helyre szorul - amint ez végül történt -, ellenzékként vesz részt a parlament munkájában.

A második helyezett Szabadságpárttal azért nem hajlandó Klima koalíciót alakítani, mert a pártvezér Jörg Haider több olyan kijelentést is tett, melyekből szélsőjobboldali elkötelezettségére lehet következtetni. Többek között Churchillt Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlította. Ha a szociáldemokraták vele kötnének szövetséget, az nemzetközi titltakozást váltana ki.

Viktor Klima kancellár még a hét végén kijelentette: ha a Néppárt nem hajlandó a koalícióra, szociáldemokrata kisebbségi kormányt alakít, majd új választások kiírását javasolja az elnöknek. Elemzők szerint az új választásokkal csak Jörg Haider pártja növelheti szavazatai számát. Ez esetben viszont valóban a szavazók döntenek, és Klestil nem vádolható meg azzal, hogy Haider hatalomra juttatásával elszigeteltségbe taszította Ausztriát.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

(németül)

Korábban:

(1999. november 29.)