Jugoszláviában új kormány alakulhat<br/>

Vágólapra másolva!
Belgrádi lapértesülés szerint "jelentős változások" várhatóak a jugoszláv kormányban. A lehetséges változásokról a szövetségi kormányzat egyik magas rangú tisztségviselője számolt be a Vecernje Novosti című napilapnak, de részletekbe nem bocsátkozott.
Vágólapra másolva!


A lap azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a Vojislav Seselj vezette szerb radikálisokat vonják be a kormányba. Seselj (aki a koszovói békeegyezség után ki akart lépni a szerb kormányból) kedden úgy vélte, hogy a radikálisok újra kormányt alakíthatnának a baloldali pártokkal.
A belgrádi lap úgy tudja, hogy személycserék is várhatóak: új emberek válthatják fel a Milosevics vezette Szerbiai Szocialista Párt, az elnök felesége, Mirjana Markovics nevével fémjelzett Jugoszláv Egyesült Baloldal, és a Momir Bulatovics jugoszláv
kormányfő vezette montenegrói Szocialista Néppárt több miniszterét.

Eközben gyorsított eljárással megkezdték három, a jugoszláv kormányra, a minisztériumokra és a szövetségi adminisztrációban foglakoztatottakra vonatkozó törvény tervezetének kidolgozását. Ez a Vecernje Novosti szerint összefügghet egy esetleges kormányátalakítással.

Bulatovics csütörtökre Belgrádba hívta a jugoszláv parlamentben frakcióval rendelkező pártok vezetőit. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke közölte, a VMSZ nem megy el a tanácskozásra. Megfigyelők szerint nem lesznek jelen a Milo Djukanovics montenegrói elnök vezette Szocialisták Demokratikus Pártjának képviselői sem.

Ajánló:

Milosevics közleményei, interjúi, korábbi választások összefoglalója