Vietnamban éhínség fenyeget<br/>

Vágólapra másolva!
Vietnamban, a világ második rizsexportőr országában 2,3 millió embert fenyeget éhínség a természeti csapások miatt.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerhiány - amely máris 1,3 millió lakost érint - az árvizek és az aszály következménye. A szárazság október óta sújtja az ország északi és középső részét. A hiány Vietnam 61 tartománya közül 15-ben erősen érezhető. A Laosszal határos északnyugati tartományokban április óta már havonta és fejenként 8 kiló rizst osztanak a hatóságok ingyenesen, az új, de szegényesnek ígérkező termés betakarításáig.
Az év első öt hónapjában 21,7 százalékkal csökkent a vietnami rizsexport a tavalyi első öt hónaphoz képest. Tavaly Vietnam összesen 3,6 millió tonna rizst exportált, az akkor még igen kitűnő termésből.

(MTI)

Ajánló:

Ha érdekli, hogy mi jellemzi az ázsiai ország, gazdaságát, politikáját, kultúráját, akkor jó helyen jár. (angolul)