A NATO egész nap bombázta Koszovót - állítják a szerbek<br/>

Vágólapra másolva!
A Tanjug jelentése szerint Koszovó közigazgatási központját és környékét egész nap bombázta a NATO. Belgrádban délután légiriadó volt. A szerb sajtó szerint a pancsovai kőolajfinomító elleni légitámadásoban 24 ember sérült meg.
Vágólapra másolva!

Mladics tábornok

Fotó: Reuters

A Tanjug jelentése szerint Koszovó közigazgatási központját és környékét egész nap bombázta a NATO. Belgrádban délután légiriadó volt. A szerb sajtó szerint a pancsovai kőolajfinomító elleni légitámadásoban 24 ember sérült meg.

Az orosz fekete-tengeri flotta hétfőn jelentős erőket megmozgató manővereket kezd. Az április 29-ig tartó, éleslövészettel egybekötött flottagyakorlatokon 30 hadihajó, a flotta és az észak-kaukázusi katonai körzet légiereje, valamint a tengerészgyalogság vesz részt. Az orosz vezérkar közlése szerint a manőverek a téli felkészülési időszak lezárásának, egyfajta vizsgagyakorlatnak számítanak, s a flottagyakorlatra az előzetes ütemtervnek megfelelően kerül sor a Fekete-tengeren.

A német hadsereg egynapi szünet után pénteken folytatta pilóta nélküli felderítő repülőgépeinek bevetését Koszovó felett. A repüléseket azért szüneteltették, mert a hét kezdete óta három ilyen gép lezuhant

Ratko Mladics boszniai szerb tábornok tagadta, hogy bármilyen szerepet játszana a koszovói háborús eseményekben. Ezzel egyidejűleg népirtásnak nevezte a nyugati országok Szerbia elleni fellépését. Kijelentette, hogy sem neki, sem pedig a szűkebb környezetének nincs semmi köze a koszovói katonai eseményekhez. Mint ahogy arról beszámoltunk, George Robertson angol védelmi miniszter szerdán azzal vádolta meg Mladicsot , hogy Arkan kapitánynal együtt részt vesz a koszovói háborús eseményekben.

A NATO dezertálásra szólítja fel röpcédulákon a jugoszláv hadsereg katonáit - állítják szerb források. Macedónia Jugoszláviával határos vidékén olyan röpcédulákat találtak, amelyeken egységeik elhagyására szólítják fel szerbül a jugoszláv katonákat. Több mint 13 ezer jugoszláv katona dezertált már. A közelmúltban már felbukkantak olyan hírek a délszláv sajtában, hogy a NATO a pszichológiai hadviselés jegyében több mint 2 millió röpcédulát dobott le Jugoszláviára.moék

(MTI)

Ajánló:

Amerikai mozgósítás