Az irakiak többsége halálra ítélné Szaddámot

Vágólapra másolva!
Az irakiak 61 százaléka szerint halálra kellene ítélni a volt diktátort majdani bírósági tárgyalásán. A Gallup által Irakban készített közvélemény-kutatásból kiderül, az irakiak kezdik elveszteni türelmüket a megszálló erőkkel szemben. Közben újabb olyan tüzérségi lövedékről érkezett jelentés, amely mérges gázt tartalmazott. Egy ilyenből készített bomba hétfőn felrobbant, de csak kisebb sérüléseket okozott. Kedden Bagdadban megerősített biztonsági intézkedések közepette eltemették a kormányzótanács hétfőn meggyilkolt vezetőjét.
Vágólapra másolva!

Öt irakiból négy úgy véli, hogy Szaddám Huszein bűnös polgári személyek meggyilkolásában és megkínzásukban - írja a CNN egy a Gallup által Irakban készített felmérést ismertetve. A közvélemény-kutatás szerint ugyanakkor az irakiak egyre inkább kezdik elveszíteni türelmüket az amerikai vezetésű megszálló erőkkel szemben, de nincs nosztalgiájuk a Szaddám-rezsim iránt.

A megkérdezettek 61 százaléka vélte úgy, hogyha Szaddámot bíróság elé állítják Irakban, akkor halálbüntetésre kell ítélni. Öt irakiból egy vélte úgy, hogy életfogytig tartó börtönt tart megfelelő büntetésnek a volt diktátor számára. Az összes iraki háromnegyede kedvezőtlenül ítéli meg egykori vezetőjét, a szunniták körében ugyanakkor még mindig sokan - 46 százalék, ami több mint az őt elítélők száma - tekintenek pozitívan Szaddámra. A felmérés során 3444 irakit kérdeztek meg.

Kedden komoly biztánsági intézkedések közepette helyezték végső nyugalomra Izzeddin Szalimot, az iraki kormányzótanács hétfőn meggyilkolt vezetőjét. Szalimot a bagdadi "Zöld Zónában" temették el, amelynek egyik bejáratánál érte a halálos robbantás. Amerikai illetékesek szerint a bombamerényletet a jordániai születésű Abu Muszab az-Zarkavi feltételezett al-Kaida-tag követte el, akinek neve felmerült egy amerikai civil közelmúltban történt lefejezésével kapcsolatban is.

Két mérges gázos bombát találtak

Közben bejelentették, hogy nem a hétfőn felrobbant szarin gázos bomba az első mérges gázt tartalmazó pokolgép, amelyet Irakban találtak. Tíz napja ugyanis már találtak egy mustárgázt tartalmazó lövedéket, ami nem robbant fel

Tíz nap alatt ez a második eset, hogy olyan vegyi fegyvert találtak, amelyet rögtönzött pokolgép készítéséhez használtak fel - közölte az amerikai forrás. A leletek aggodalmat ébresztenek az ilyen lövedékek számát, illetve azokat illetően, akiknek a birtokában vannak - mondta az amerikai illetékes. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter hétfőn közölte: további vizsgálatokra van szükség annak bebizonyítására, hogy a felrobbant pokolgép valóban szarin ideggázt tartalmazott.

Lövések a síita szent helyre

Eközben kiújultak a harcok Nedzsefben a koalíciós erők és Muktada asz-Szadr radikális síita vallási vezető milicistái között. A város egyik terén lövéseket lehetett hallani, a szövetséges erők világító rakétákat lőttek ki hétfő este. Nedzsefben, a fővárostól 160 kilométerre délre fekvős síita szent városban hétfőn viszonylagos nyugalom uralkodott, az Ali asz-Szisztani nagyajatollah rezidenciájára leadott lövéseket leszámítva.

A lövésekről a nagyajatollah szóvivője számolt be. A nevének elhallgatását kérő szóvivő elmondta, hogy az Ali imám mauzóleuma közelében álló rezidenciára hétfő reggel lőttek rá, de azt nem volt hajlandó közölni, hogy a lövéseket a milicisták vagy a szövetségesek adták le. Néhány golyó betörte az ablakokat, de senki sem sérült meg - közölte a szóvivő. Hozzátette: az incidens után ötszáz síita ajánlkozott, hogy megvédi a nagyajatollah rezidenciáját.

A Nedzsefben magát elbarikádozó Muktada asz-Szadr irodája közleményben tagadta, hogy síita milicisták lőttek volna a rezidenciára, és a szövetségeseket vádolta. "Az ellenség nem éri be azzal, hogy meggyalázta Ali imám mauzóleumát, most nagy vallási vezetőink ellen támad" - áll a közleményben, amely felszólítja az irakiakat, hogy jöjjenek Nedzsefbe megvédelmezni a várost. Az amerikai hadsereg tagadta, hogy Ali imám mauzóleumára lőtt volna.

A 73 éves Szisztani nagyajatollah nem hagyja el rezidenciáját, amióta hét éve, Szaddám Huszein bukott diktátor uralma idején merényletet kíséreltek meg ellene, és nem foglalt állást a síita milicisták és a szövetségesek közötti véres harcok kapcsán sem.

[origo]/MTI