Illegális telepeket támogatott az izraeli építésügyi minisztérium

Vágólapra másolva!
Csaknem hétmillió dollárnak megfelelő összeget folyósított engedély nélküli ciszjordániai zsidó települések építésére az építésügyi minisztérium - derült ki az izraeli állami számvevőszék szerdai jelentéséből. A nacionalista építésügyi miniszter szerint nem jogellenes a telepépítés Ciszjordániában. A telepek körüli botrány hatással lehet az izraeli-amerikai viszonyra is.
Vágólapra másolva!
A közel-keleti kvartett üdvözli Saron kivonulási tervét/nagyvilag/20040504akozelkeleti.html

A számvevőszéki vizsgálat megállapítása szerint a minisztérium 2000 januárja és 2003 júniusa között 6,6 millió dollárnak megfelelő összeget utalt ki e települések villanyhálózatának, vízvezetékeinek, útjainak építésére. Az igazságügyi minisztérium illetékese szerint a jelentésben feltártakkal összefüggésben akár bűnügyi vizsgálatot is kezdeményezhetnek a törvénytelen pénzkiutalások miatt.

A települések építését ellenőrző Békét most nevű szervezet szóvivője kijelentette: a jelentés bizonyítékokat tartalmaz a kormány politikájára vonatkozólag. Az építésügyi minisztérium, amelynek élén Efraim Eitan, a jobboldali nacionalista Nemzeti Vallási Párt vezetője áll, azt az álláspontot képviseli, hogy Ciszjordánia és a Gázai övezet a bibliai zsidó haza része.

Megfigyelők szerint a számvevőszéki jelentés felingerelheti az Egyesült Államokat, Izrael legszorosabb szövetségesét is. Washington ugyanis azt vallja, hogy a nemzetközi útitervben foglaltak értelmében a zsidó településeket fel kell számolni.