Bűnbánó tanú vallott a Djindjic-perben

Vágólapra másolva!
A maffiaperekben eljáró különleges belgrádi törvényszéken kedden egyhónapos szünet után folytatódott Zoran Djindjic szerb miniszterelnök gyilkosainak pere, amelyen a szerbiai jogtörténetben most első ízben állt bíróság elé egy bűnbánó tanú.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Zoran Djindjic

A védelemben részesülő tanú, Zoran Vukojevic Vuk, a merénylet elkövetésével vádolt zimonyi klán alapítójának, Dusan Spasojevic Siptarnak volt a testőre. A bíróság a nyilvánosság kizárásával hallgatta meg vallomását. A Beta belgrádi hírügynökség bírósági forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Vuk megerősítette a vizsgálóbíró előtt tett vallomását, amelyben a zimonyi klán tagjait tette felelőssé a 2003. március 12-én elkövetett merényletért.

A testőr vallomása előtt felolvasták az egyik vádlott, Dusan Krsmanovic rendőrségi vallomását, amelyben a maffiózó részletesen beszámol a merényletről, annak előkészületeiről, illetve arról, hogy mely klántag milyen szerephez jutott a gyilkosságban.

A keddi bírósági eljárás során a nézőközönség megjelentek Djindjic egykori munkatársai és a korábbi kormánypolitikusok, akik nemrégiben megalakították a Központ a modern politikáért nevű civilszervezetet, amely a per nyomon követését tűzte ki céljául, hogy ne váljék "nevetség tárgyává".

Forrás: EPA
Forrás: EPA

A védelem kérésére már a keddi eljárás elején a civilszervezet két alapító tagjának, Natasa Micic volt parlamenti elnöknek és Cedomir Jovanovic egykori miniszterelnök-helyettesnek el kellett hagynia a tárgyalótermet. Az alperesek ügyvédei ugyanis bejelentették, hogy mindkettejüket tanúként kívánják meghallgatni, ezért nem foglalhatnak helyet a nézőközönségben.

A testőr keddi tanúskodásával kezdetét vette a bizonyítási eljárás december végén kezdődött Djindjic-perben, amely a védőügyvédek akadékoskodása miatt alig haladt előre az elmúlt három és fél hónapban. Az ügyvédek különféle kifogásokkal akadályozták a per folytatását, miközben némelyikük demonstratívan ölelkezett a tévékamerák előtt a maffiózókkal.

A védőügyvédek elmentek odáig, hogy kérték a legfelsőbb bíróságtól a bírói tanács elnökének, Marko Kljajevic kizárását a perből, s hogy nyomatékot adjanak követelésüknek, állítólagos alvilági kapcsolatai miatt bűnvádi eljárást is indítottak ellene. A védőügyvédek több alkalommal kivonultak az ülésteremből, s emiatt márciusban kettejüket ki is zárt a perből a törvényszéki tanács.