Pornósztár is indul a cseh EP-választáson

Vágólapra másolva!
Dolly Buster világhírű cseh származású pornósztár mégis indul a csehországi európai parlamenti választáson, mégpedig a parlamenten kívüli Független Kezdeményezés (NEI) listavezetőjeként - jelentették be kedden Prágában. A jelöltállítás határideje hétfőn éjfélkor járt le, több mint tíz párt és mozgalom indít jelölteket a június 11. és 12-re kiírt csehországi európai parlamenti választáson.
Vágólapra másolva!

A Németországban élő Dolly Bustert, akinek eredeti neve Katerina Bochnícková, még januárban jelölte ki listavezetőnek a Független Kezdeményezés. A pornósztár március elején nagy felhajtás mellett meg is érkezett Csehországba, és kampányát egy észak-morvaországi szénbánya meglátogatásával kívánta indítani. A látogatást a rossz nyelvek szerint a bányászoknál hagyományos közös zuhanyozás, tisztálkodás követte volna. Dolly azonban állítólag megijedt a mélybe való leszállástól, és ezért váratlanul lemondott jelöléséről, azt állítván, hogy a NEI elnöke becsapta őt. A vitát azonban sikerült elsimítani, Buster végül is vállalta a jelöltséget.

"Dolly Buster asszony esélyei aránylag jók, mert az embereknek már elegük van a hivatalos politikusokból. Busternek gazdagok az élettapasztalatai, és most esélyt kapott arra, hogy ezeket Csehország érdekében felhasználhassa" - mondta Richard Kont, a NEI vezetője.

"Csehország érdekében szeretnék dolgozni az Európai Parlamentben. Bízom abban, hogy megválasztanak" - mondta a Nova kereskedelmi televízióban Dolly Buster. Megjegyezte, hogy rövidesen ismét Csehországba érkezik, a kampányában "az emberekkel való szorosabb kapcsolatokra" kívánja helyezni a hangsúlyt.

A NEI 1990-ben alakult "Független Erotikus Kezdeményezés" néven. Bár az "erotikus" szót később törölték a párt elnevezéséből, a NEI továbbra is hangsúlyosan foglalkozik programjában a szexszel. Rendezvényein a hölgytagok nagy része rendszeresen a ruhák felső része nélkül jelenik meg. A párt többször is indult a választásokon, de három százaléknál többet még sosem tudott összegyűjteni. A parlamenti küszöb öt százalék.