Schwarzenegger a meleg esküvők ellen küzd

Vágólapra másolva!
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó megkérte az USA igazságügyi miniszterét, hogy tegyen valamit a San Francisco-i homoszexuális esküvők ellen. Miközben Bush elnök is elítélte az azonos neműek házasságát, eddig nem akadt bíró, aki érvénytelenítette volna a néhány nap alatt kötött háromezer házasságot.
Vágólapra másolva!

Kalifornia legfontosabb politikai problémája ezekben a napokban a melegek házassága. A múlt héten San Francisco önkormányzata engedélyezte az azonos neműek házasságát, mondván nem létezik törvény az USA-ban, amely ezt kimondottan tiltaná. Néhány nap alatt 3000 homoszexuális pár kötött házasságot San Franciscoban, miközben a konzervatív csoportok hiába tiltakoztak. Eddigi beadványaikat a bíróságok elutasították, mondván nem találtak okot a közbelépésre.

A tiltakozók részben azért támadták az önkormányzatot, mert 2000-ben már tartottak egy állami szintű népszavazást a kérdésről, melyben a többség arra szavazott, hogy házasságot csak egy férfi és egy nő köthessen egymással. Ugyanakkor a bírák megállapították, hogy a szavazók többsége nem került hátrányba azért, mert San Francisco önkormányzata saját jogon, a szavazás ellenére engedélyezte a meleg házasságokat. A bírák azt is megállapították, hogy a törvény nem tiltja, hogy az önkormányzat így döntsön, így még eljárás sem indult az eddigi két beadvány miatt. Legközelebb március 29-én foglalkoznak bíróságon az üggyel, amikor egy újabb érvrendszer szerint elkészített beadványt vizsgálnak.

Arnold Schwarzenegger, az állam ősszel megválasztott kormányzója az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy Washington akadályozza meg a San Francisco-i esküvőket. Azt kérte Bill Lockyero szövetségi igazságügyi minisztertől, hogy ne csak a további meleg házasságokat akadályozza meg, de az eddigieket is érvénytelenítsék. Schwarzenegger szerint a házasságok a "közrendet veszélyeztetik".

Az idei elnökválasztási kampány egyik kiemelt témája a melegek házassági joga. George W. Bush elnök idei évértékelő beszédében külön kitért arra, hogy minden lehetséges módszerrel megpróbálja megakadályozni a meleg házasságokat. Azt ígérte, hogy ha a mostani törvényekből nem lehet levezetni ezek betiltását, akkor kész az alkotmányt is módosítani a tiltás érdekében. Vele szemben a demokrata elnökjelöltek különböző mértékben, de megengedőbb álláspontot képviselnek.

Új Mexikó államban ezekben a napokban szintén összeadott egy lelkész meleg párokat, eddig tizenötöt, számolt be a BBC. Kijelentette, hogy a házassági anyakönyvi szabályok nem tiltják, hogy két azonos nemű ember kapja a nászt igazoló dokumentumot. Massachuttes államban pedig egy bíróság megállapította, hogy nem sérti az alkotmányt a melegek házassága.