Meghalt az iráni földrengés kimentett túlélője

Vágólapra másolva!
Meghalt vasárnap hajnalban az az iráni férfi, akit tizenhárom nappal a bámi földrengés után emeltek ki a romok alól. Az 56 éves túlélő teljesen kiszáradt és kórházi kezeléssel sem tudtak segíteni rajta.
Vágólapra másolva!

Az 56 éves, beludzs nemzetiségű férfit szerda este húzták ki a romok alól, és bár ekkor még eszméleténél volt, már kómás állapotban szállították a földrengés sújtotta dél-iráni településen felállított tábori kórházak egyikébe.

A túlélőnek semmilyen testrésze nem tört el, és ficamot sem szenvedett. Teste azonban teljesen kiszáradt, és ez utóbb végzetesnek bizonyult.

Bámban az ilyen esetekben normálisnak mondott háromnapos felső határt meghaladó idő után is életben maradtak emberek a romok alatt. Az alacsony hőmérsékleten lelassult az anyagcseréjük és keringésük. Víz nélkül azonban három nap után a szervezet kiszáradásának veszélye fenyeget.