Irak: bombákkal, aknavetőkkel támadtak külföldi bázisokra

Vágólapra másolva!
Az eddigi adatok szerint összesen tizenhárman - köztük négy bolgár és két thaiföldi katona - vesztették életüket a dél-iraki Kerbela ellen végrehajtott gerillatámadásban. A támadók a precízen összehangolt akció során autóba rejtett bombákkal, aknavetőkkel és gépfegyverekkel támadtak a külföldi katonai bázisok ellen.
Vágólapra másolva!

A koalíciós erők négy bolgár és két thaiföldi katonája, valamint legkevesebb 7 iraki rendőr, illetve civil vesztette életét, jóval több mint száz személy pedig megsebesült a síiták lakta dél-iraki Kerbela város elleni összehangolt gerillatámadásban szombat délután.

Az iraki lázadók autóba rejtett pokolgépekkel, akna- és gránátvetőkkel, valamint gépfegyverekkel intéztek precízen összehangolt, nagyszabású támadást középületek és a lengyel parancsnokság alatt álló nemzetközi békefenntartó hadosztály bázisai ellen.

Összehangolt és erőteljes támadásról van szó, amelyet nagyszabásúnak és sok kárt okozónak terveztek - közölte a lengyel tévében élőben közvetített sajtóértekezletén Andrzej Tyszkiewicz lengyel vezérőrnagy, a Kerbela térségének biztonságáért felelős koalíciós erők vezetője. Közölte, hogy a támadók négy autóbombát, gránátvetőket és gépfegyvereket használtak a támadásban.

A koalíciós erők gyorsreagálású erőket és 10 helikoptert (hat amerikait és két-két spanyolt, illetve lengyelt) mozgósítottak a támadás visszaverésére. Három támadást négy, robbanóanyaggal teli gépkocsival követtek el. Az egyik guruló bomba a bolgár kontingens épülete előtt, kettő a nemzetközi koalíció logisztikai tábora, egy pedig a kerbelai kormányzóság épülete előtt robbant. A gépkocsis támadást egyidejű akna- és gépfegyvertűz kísérte.

A pokolgéppel telerakott gépjárművek vezetőit egy kivételével lelőtték, még mielőtt behajthattak volna a célba vett objektum területére - közölte Tyszkiewicz a Babilon-táborban tartott sajtóértekezleten. A négy öngyilkos merénylő közül csak az egyiknek sikerült bejutnia a területre, de őt is lelőtték. A vezérőrnagy nem árulta el, hogy melyik objektum területére sikerült behatolni az autóbombával.

Tyszkiewicz elmondta, hogy a támadások "jól megtervezettek, összehangoltak, tömegesek és majdnem egyidejűek voltak". Ez az eddigi legsúlyosabb gerillatámadás a lengyel parancsnokság alatt álló zónában - mondta.

Ilko Dimitrov bolgár védelmi miniszterhelyettes szombat délután hivatalosan is megerősítette, hogy négy bolgár katona életét vesztette, 27 társuk megsebesült a támadásban erők kerbelai bázisai ellen szombaton elkövetett merényleteknek.

A miniszterhelyettes közlése szerint számítottak ezekre a támadásokra, "mivel az utóbbi időben Kerbelában gyanús béke honolt". Naponta erősítettük a biztonsági intézkedéseket, de a terroristák rendszeresen változatnak taktikájukon - tette hozzá. Dimitrov közlése szerint a tárca azért tartotta vissza az információkat a halálos áldozatokról, mert előbb a hozzátartozókat kívánta értesíteni. Bulgária 485 könnyű gyalogsági katonával segíti az Irak többnemzetiségű koalíciós erőket.

Közben a thaiföldi védelmi minisztérium szóvivője is közölte Bangkokban, hogy két thaiföldi katona odaveszett a Lima-bázis elleni öngyilkos pokolgépes támadásban.

A francia hírügynökség úgy tudja, hogy a város kormányzója, Akram Jaszeri szintén megsebesült a robbanásban és a sebesültek között van a városi kormányzóság öt tagja, illetve alkalmazottja is.

A koalíciós erők sérültjeinek száma egy amerikai katonai közlés szerint 37, és megsebesült 135 iraki civil, illetve rendőr is a kerbelai központi kórház főorvosa szerint.

A sorozatos támadásokat követően pánik tört ki Kerbelában - jelentette a TVN 24 lengyel tévé, amelynek helyszínen tartózkodó riportere "mindenütt vért és sok sebesültet" látott szerteszét heverni. Szemtanúk égni és füstölni látták a polgármesteri hivatalt, amelyet aknatámadás ért.

Kerbela egy síita szent város Bagdadtól 80 kilométerre délre, amelyet a környékével együtt egy 23 ország katonáiból álló, 9 ezer fős nemzetközi békeerő tart ellenőrzése alatt, lengyel vezetéssel. Szaddám Huszein, a szunnita felekezetű volt iraki elnök véres hadjáratot folytatott a síita város és térségének lakói ellen 1991-ben.