Amerika megszavazta a Szíria elleni szankciókat

Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház után, kedden Washingtonban a szenátus is megszavazta azt határozatot, hogy az Egyesült Államok vezessen be gazdasági és diplomáciai szankciókat Szíria ellen a terrorizmus támogatása miatt.
Vágólapra másolva!

A törvényt a szenátusi tagok közül csak négyen ellenezték, 89-en mellette szavaztak. Október közepén a képviselőházban még nagyobb arányban fogadták el a határozatot. George Bush amerikai elnök a jogszabály alapján megtilthatja a Szíriába irányuló amerikai kivitelt és beruházásokat, lefokozhatja a diplomáciai kapcsolatokat, és korlátozhatja a szíriai diplomaták mozgását az Egyesült Államokban. A törvény felszólítja Szíriát, hogy vonuljon ki Libanonból.