Terroristákat lőttek le Mekkában

Vágólapra másolva!
Egy terrorista csoporttal keveredett tűzharcba a szaúdi rendőrség Mekkában. A terroristák közül két embert lelőttek a rendőrök, akik közül egy ember megsérült. A fegyveresek rejtekhelyén fegyvereket és iratokat találtak.
Vágólapra másolva!

A szaúdi rendőrség tűzharcban lelőtt két terroristát az iszlám szent városában, Mekkában hétfőn, és egyúttal meghiúsított egy terrorista összeesküvést is.

Az akció elején a rendőrség körülvette a terroristák rejtekhelyét, két épületet Mekka as-Sara negyedében. A terroristák ugyan automata fegyverekkel és kézigránátokkal kemény támadást indítottak, de a rendőrök viszonozták a tüzet, és amikor a terroristák éppen menekülni próbáltak autóikon, eltalálták az egyik gépkocsit, megölve annak két utasát. Az összecsapásban egy rendőr könnyebben megsebesült.

Az eltalált autóban és az épületekben a rendőrök fegyvereket és lőszert foglaltak le, egyebek közt Kalasnyikov gépkarabélyokat, kézigránátokat, rakétagránátokat, valamint robbanóeszközök készítésére alkalmas anyagokat. Találtak útleveleket, személyi igazolványokat és szórólapokat is.

A rijádi belügyminisztérium egyik tisztviselője szerint az incidens nyomán megszigorítják a biztonsági intézkedéseket Mekkában, különösen a ramadán utolsó tíz napján, amikor mintegy kétmillió muzulmán zarándokot várnak a szent városba, Mohamed próféta szülőhelyére az omra - a kis zarándoklat - alkalmából.