Megkezdődött Marko Milosevic pere

Vágólapra másolva!
Távollétében megkezdődött a pozsareváci bíróságon szerdán Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő fiának, Marko Milosevicnek a pere, akit többedmagával egy ellenzéki aktivista bántalmazásával vádolnak. Marko ügyvédjének kérésére a bíróság már az első napon október végére elnapolta a pert.
Vágólapra másolva!

A pozsareváci járási bíróság még 2001 novemberében emelt vádat Marko és hat társa ellen, akik 2000 márciusában elfogták és tettleg bántalmaztak Zoran Milovanovicot, az Otpor nevű ellenzéki diákmozgalom aktivistáját. Marko láncfűrésszel hadonászva azzal fenyegette a túszt, hogy miszlikbe aprítja, amennyiben nem fedi fel az Otpor pozsareváci szervezete tagjainak és támogatónak kilétét.

A pozsareváci bíróság az idén, február 3-án országos körözést adott ki Marko ellen, majd a belügyminisztérium kérésére az Interpol is köröztetni kezdte. Markónak a milosevici rezsim bukása után nyoma veszett. Egyes sajtóértesülések szerint a Milosevic-fiú Oroszországban tartózkodik, a Moszkva melletti Barviha településen van fényűző villája. Vele együtt van állítólag édesanyja, Mirjana Markovic, akit ingatlanokkal való üzérkedés miatt keres az Interpol.

A harmincas éveiben járó, kicsapongó életmódjáról ismert Marko ellen más ügyekben is nyomoznak a hatóságok gyanítva, hogy nagy vagyonra tett szert cigaretta- és olajcsempészetből, illegális fegyverkereskedelemből.

A háborús bűncselekményekkel és népirtással vádolt volt jugoszláv államfő fiának több vállalkozása is volt: a Balkán egyik legnagyobb diszkójaként is emlegetett Madonna mellett érdekelt volt a pozsareváci Bambi vidámparkban, péksége és kozmetikai üzlete volt Belgrádban, amelyet a rendszerváltáskor szétzúztak a tüntetők.