Kivégzések és kínzások Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
Kivégzéseket, kínzásokat és önkényes fogva tartást említ Szaúd Arábia kapcsán a brit kormány éves emberi jogi jelentése. A brit hatóságok eddig meglehetősen kesztyűs kézzel bántak a szigorú, iszlám törvények szerint élő országgal, azonban a mostani jelentés meglehetősen kemény hangnemben bírálja az iszlám ítélkezési gyakorlatot.
Vágólapra másolva!
Portré a szaúdi főhóhérról/nagyvilag/20030609aszaudi.html

Több, korábban szaúd-Arábiában fogva tartott brit állampolgár arról számolt be, hogy a börtönben többször megkínozták és elszigetelve tartották őket. A szaúdi hatóságok nem engedték, hogy kapcsolatba lépjenek az angol külképviselettel vagy családtagjaikkal.

A brit kormány eddig meglehetősen kesztyűs kézzel bánt Szaúd-Arábiával, ugyanis az ország a brit hadiipar egyik legfőbb vásárlója. Noha az Európai Unió (EU) már évek óta figyelmezteti Szaúd-Arábiát, hogy hagyjon föl a kínzásokkal, az angol kabinet először szentelt komoly figyelmet az emberi jogok sérülésének Szaúd-Arábiában.

A jelentés külön kitér az olykor kegyetlen eszközökkel, például kövezéssel, vagy lefejezéssel végrehajtott kivégzésekre is. A brit kormány értesülései szerint idén negyvenhat embert végeztek ki Szaúd-Arábiában. Külön említi a jelentés a nőket, a külföldieket és a nem szunnita muzulmánokat sújtó diszkriminációt is.

A brit kormány szerint az idei emberjogi jelentés azért fókuszál ennyire Szaúd-Arábiára, mert az ország idén megengedte, hogy emberi jogi szervezetek, és az ENSZ szakemberei vizsgálják az emberi jogok betartását Szaúd-Arábiában - írja a BBC News.

A jelentés Szaúd-Arábián kívül Burmát, Zimbabwét, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt és Kínát marasztalja el kínzásért. Ugyanakkor megemlíti, hogy sokat javult az emberi jogok helyzete Irakban, a Balkánon, Törökországban és Kenyában.