Németország: majdnem hozzáférhetők Kohl Stasi-aktái

Vágólapra másolva!
Egy szerdai bírósági döntés hozzáférhetővé tette a Helmut Kohl volt német kancellárról készült keletnémet titkos Stasi-aktákat, amelyeket azonban mégsem lehet megtekinteni, mivel a volt kancellár ügyvédjei felülvizsgálati kérelemmel helyezték azokat zárlat alá.
Vágólapra másolva!

Hozzáférhetővé tehetők - egy szerdai bírósági döntés értelmében - azok a titkos akták, amelyeket az egykori Német Demokratikus Köztársaság állambiztonsági szervei készítettek Helmut Kohl volt német kancellárról. Kohl ügyvédei azonnal ellenlépéseket jelentettek be a döntéssel szemben, ezáltal - miután a berlini kerületi bíróság helyt adott a felülvizsgálati kérelemnek - egyelőre továbbra is elzárva maradnak a Kohl-akták.

Készek vagyunk akár az alkotmánybíróságig elmenni - mondta a ZDF tv-ben Stephan Holthoff-Pförtner ügyvéd. A lehallgatási és megfigyelési jegyzőkönyvek felszabadítására vonatkozó döntést a bírák azzal indokolták, hogy a nyilvánosságra hozatal nem sérti Kohl alapvető jogait. Két korábbi perben a bíróság elutasította az akták kiadását. Most az volt a kérdés, hogy egy új törvény alapján mégis lehetséges-e a nyilvánosságra hozatal.

Marianne Birthler, a német szövetségi állam Stasi-aktákért felelős megbízottja azt szerette volna elérni, hogy a bíróság tegye lehetővé legalább kutatók és újságírók számára a betekintést a volt kancellárról szóló aktákba. Birthler két korábbi hasonló kísérlete kudarcot vallott a bíróság előtt.

A múlt évben a német parlament olyan törvényt hozott, amelynek értelmében nyilvánosságra hozhatók a kortörténeti szereplőkről (politikusokról, közéleti személyiségekről) készített Stasi-iratok, ha ezáltal nem sérülnek az érintettek védelemre méltó érdekei. Ezen az alapon indított Birthler ismét pert az ügyben.

Ügyvédje azzal érvelt, hogy a Stasi-iratokról szóló törvény biztosítja az alkotmányban rögzített tájékoztatási szabadságot. Kohl képviselői szerint azonban a nyilvánosságra hozatal ellentmond az alapvető polgárjogoknak.

Az NDK állambiztonsági minisztériuma (Stasi) lehallgatta Kohl beszélgetéseit, és 6000-7000 oldalas iratanyagot készített a politikusról, aki hosszú éveken át volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja és a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.