Három brit katonát öltek meg Irakban

Vágólapra másolva!
Három brit katona meghalt, egy súlyosan megsérült egy szombat reggeli támadásban Bászrában, közölték katonai források. Előzőleg kiürítették a brit nagykövetséget Bagdadban, miután London úgy értesült, hogy támadás fenyegeti a külképviseletet.
Vágólapra másolva!

A brit katonák elleni támadás helyi idő szerint reggel fél kilenc tájban történt, ekkor támadtak rá a támaszpontjukat elhagyó brit katonai csoportra. Szemtanúk elmondása szerint a katonákat szállító járműre egy kisteherautóról tüzet nyitottak és gránátot dobtak - írja a BBC.

A mostani támadással 10-re emelkedett az Irakban meggyilkolt britek száma, mióta május elsején Bush amerikai elnök bejelentette, hogy véget értek a nagyobb hadműveletek Irak ellen.