Fegyveres határvillongás Pakisztán és Afganisztán között

Vágólapra másolva!
Szombaton negyvenöt percen keresztül lőtték egymást pakisztáni és afganisztáni katonák. Az incidens oka, hogy a pakisztáni csapatok Afganisztán beleegyezése nélkül rendszeresen átlépik a határt és afgán területen portyáznak, tálib csapatok után kutatva. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
Vágólapra másolva!

Hetek óta mindennaposak a határvillongások Pakisztán és Afganisztán között. Szombaton újabb fegyveres csetepaté robbant ki, mert pakisztáni alakulatok elfoglaltak határmenti területeket. A negyvenötperces tűzharc során, amelyben senki sem halt meg, visszaverték a pakisztániakat. Az összetűzés intenzitásáról eltérő jelentések érkeztek, ugyanis pakisztáni források azt állították, hogy csak géppisztolyokból lőttek egymásra, Afganisztán viszont azt közölte, hogy tüzérséget is bevetettek mindkét oldalon.

A villongásokra azért kerül sor, mert pakisztáni alakulatok rendszeresen portyáznak afgán területen, a hivatalos indoklás szerint az Egyesült Államoknak segítenek felkutatni a tálib fegyveres csapatokat. Az afganisztániak azonban ezt nem nézik jó szemmel, a hadsereg mellett a lakosság is fellépett az utóbbi napokban a pakisztáni akciók ellen. Kedden a határincidensek miatt felháborodott tömeg megrohamozta a kabuli pakisztáni nagykövetség épületét. Több autót megrongáltak, néhány ablakot betörtek - jelentette a Reuters.