Pristina: szerb tömegsírra bukkantak

Vágólapra másolva!
Hatvannyolc ismeretlen személy, feltételezhetően koszovói szerb holttestét találták meg egy pristinai temetőben a szerbiai és a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) törvényszéki orvosszakértői.
Vágólapra másolva!

Az erős rendőri védelem mellett dolgozó szakértők néhány nap alatt tárták fel a Dragodan 2 temetőben talált kisebb-nagyobb tömegsírokat, amelyek ismeretlen áldozatok, feltehetően meggyilkolt koszovói szerbek holttestét rejtették.

A tetemek jelentős része csonka, s brutális kínzások nyomai látszanak rajtuk. Az áldozatok között nyolc gyerek volt.

Szinte minden elhantolt áldozatot azután végezték ki, hogy 1999 nyarán bevonult a tartományba a nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) - közölte a Beta hírügynökséggel Slavisa Dobricanin, az exhumálásban részt vevő szerbiai patológus. A holttesteket Orahovacra szállították azonosításra.

A Dragodan 2 temető feltárásának keddi befejezése után a szakértőkre az ugyancsak Pristinában található, Dragodan 1 temető átvizsgálása vár, amely becslések szerint közel 140 ismeretlen áldozat holttestét rejti.

A belgrádi székhelyű koszovói koordinációs központ több mint 1300 koszovói szerb eltűntet tart nyilván. Többségüknek a koszovói válság utáni hónapokban veszett nyoma, amikor a szerb karhatalmi erők már kivonultak a tartományból, de a KFOR és az ENSZ-rendőrség fennhatósága még nem teljesedett ki Koszovóban. Erős a gyanú, hogy a két pristinai temetőben elhantolt áldozatok az eltűntként nyilvántartott személyek listáján szerepelnek.