Börtön várja a karanténból menekülőket Hongkongban

Vágólapra másolva!
Hongkongban csütörtökön szigorították a tüdőgyulladás terjedése elleni intézkedéseket: aki nem vállalja a karantént, börtönbe is kerülhet. Sanghajban pénteken két amerikai állampolgárt és további öt külföldit szállítottak kórházba az atípusos tüdőgyulladás gyanújával.
Vágólapra másolva!

A sanghaji amerikai konzulátus tájékoztatása szerint a hét kórházba került külföldiről egyelőre nem derült ki, hogy valóban a gyakran súlyos következményekkel járó betegséget kapták-e el. A konzulátus tájékoztatása először kilenc külföldi fertőzöttről szólt, ezt a kórházi források hétre módosították. Azt nem részletezték, hogy milyen nemzetiségűek, akik kórházba kerültek.

Hongkongban szigorították a tüdőgyulladás elszigetelését célzó intézkedéseket. Csütörtökön rendeletet hoztak nyilvánosságra, amelynek értelmében, minden olyan személy, akit fertőzöttnek nyilvánítottak, 10 napon át köteles otthon tartózkodni. Ellenkező esetben karanténba küldik, vagy börtönbe is zárhatják. Egy ötvenes-hatvanas éveiben járó fertőzött személy megszökött a karanténból, de az illetőt a rendőrök visszaszállították - közölték a hongkongi hatóságok pénteken.