A háború mellett szavazott a brit alsóház

Vágólapra másolva!
A londoni alsóház hosszas vita után megszavazta a Blair kormány irányvonalát az Irak elleni katonai fellépés támogatását.
Vágólapra másolva!

Csaknem 10 órás vita után a londoni alsóház elvetette azt az ellenindítványt, amely szerint nincs alapja az Irak elleni katonai fellépésnek. A képviselők közül 217-en voksoltak a háború ellen, 396-an mellette.

Irak oldal/irak/index.htmlHírek és háttér az [origo] mellékletében

Az első összesítés szerint a 411-ből 139 kormánypárti képviselő szavazott a kormány ellen, vagyis több, mint három hete, amikor 122-en fordultak szembe a kabinettel; az volt keddig a legnagyobb kormánypárti lázadás a brit politikatörténetben.

Toni Blair miniszterelnök előzőleg kilátásba helyezte lemondását, ha az alsóházi Labour-frakció végleg ellene fordul az iraki kérdésben.