Keménységre szólítja az USA az iraki ellenőröket

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok szerint az ENSZ fegyverzetellenőreinek keményebben és agresszívebben kellene végezniük a munkájukat. Közben az amerikai hadsereg 12 ezer katona és több száz harci jármű részvételével nagyszabású hadgyakorlatba kezdett Kuvaitban. Elemzők szerint a háború megindítására utal emellett az is, hogy Bush lemondta januárra tervezett afrikai útját. Lapértesülések szerint a brit kormány ígéretet tett az Egyesült Államoknak, hogy katonai segítséget nyújt Irak második legnagyobb városa, Bászra elfoglalásában.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok ismét felszólította az ENSZ Irakban tevékenykedő fegyverzetellenőreit, hogy keményebben, agresszívebben végezzék munkájukat - jelentette a BBC. Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közölte, hogy az ellenőrök számát 250-300-ra kellene emelni. Jelenleg valamivel több mint 100 ellenőr tartózkodik a közel-keleti országban.

Washington bejelentette azt is, hogy az ENSZ munkatársaival meg fogják osztani azokat a hírszerzői információkat, amelyek Irak állítólagos tömegpusztító fegyvereinek rejtekhelyeire vonatkoznak. A BBC értesülései szerint ugyanakkor az USA csak műholdfelvételeket akar átadni, a hírszerzőktől származó egyéb információkat pedig továbbra is vissza fogja tartani.

Közben az Egyesült Államok 12 ezer katona, valamint több száz harci jármű és helikopter részvételével hadgyakorlatba kezdett az Irak melletti Kuvaitban. Az öbölháborút követő időszak legnagyobb hadgyakorlatában résztvevő katonák fegyvereik csövére többek között azoknak a terroristák által eltérített repülőjáratoknak a számait festették, amelyek tavaly szeptember 11-én lerombolták a New York-i World Trade Centert, illetve a washingtoni Pentagon egy részét.

Szaddám Huszein - Az utolsó dobáshttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/081074.9.054174347614689183Könyv Irak vezetőjéről

Egy hadnagy az iraki katonákkal kapcsolatban azt nyilatkozta: "Tulajdonképpen sajnálom őket, mert most más a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt. A mostani fegyvereink soha nem tévesztik el a célt."

A lehetséges háborús művelet előkészületeként az amerikai hadsereg több tízezer információs röplapot szórt szét Irak felett. Bush elnök lemondta januárra tervezett afrikai útját, ami a BBC szerint újabb jele annak, hogy az amerikai kormányzat komolyan dolgozik az Irak elleni háború tervein.

Brit felajánlás egy iraki város elfoglalására

A The Sunday Telegraph értesülései szerint a brit kormány tengerészgyalogos katonákat ígért a dél-iraki Bászra - amely Irak második legnagyobb városa - bevételéhez. A brit lap részleteket közölt Bászra elfoglalásának tervéről, és ebből kitűnik: a kikötőváros tenger felőli ostromához venné igénybe Washington a briteket.

A brit védelmi minisztérium szerint az Egyesült Államok kérte Nagy-Britanniától a tengerészgyalogosok rendelkezésre bocsátását, és a brit királyi haditengerészet eleget fog tenni a kérésnek. Az ismertté vált adatok szerint legalább 40 ezer katonára - köztük 5500 brit tengerészgyalogosra - lesz szükség Irak második legnagyobb városának bevételéhez.

Ha az akcióra sor kerül, a tervek szerint a királyi haditengerészet teljes 3. számú dandárja részt vesz majd a műveletben. A katonákat beoltják lépfene és himlő ellen, és a védelmi tárca szakértői kiképezik őket vegyi és biológiai fegyverrel végrehajtott támadás elhárítására is. A kiképzett katonák január végétől lesznek bevethetők.

Négy brit aknaszedő hajónak, amelyek már a Perzsa-öbölben tartózkodnak, azt a feladatot szánják, hogy megnyissák a vízi utat Bászra kikötőváros felé. A rohamban a tervek szerint több mint 20 brit hadihajó fog részt venni.

Az ugyancsak brit The Sunday Times értesülései szerint az amerikai védelmi minisztérium abból indul ki, hogy Bagdad két nap alatt bevehető lesz heves bombázással és csaknem egyidejűleg indított szárazföldi előretöréssel.