Németország sokallja az EU ajánlatát

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder német kancellár nem fogadja el azt a dán javaslatot, miszerint az eredetileg tervezettnél 1,3 milliárddal több eurót osszanak ki a tíz EU-tagjelölt ország között. Amennyiben az álláspontok nem változnak, előfordulhat, hogy a tagországok nem tudnak megállapodni a koppenhágai csúcsértekezleten.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
EPA

Többezer cseh mezőgazdasági termelő gyűlt össze szerda délelőtt Prágában, tiltakozni a majdani új belépők EU-agrártámogatásának alacsony szintje ellen, az ágazat magasabb támogatását követelve a kormánytól. A tüntetők a mezőgazdasági minisztérium főbejárata előtt trágyát, krumplit, kukoricát szórtak szét a járdára és a lépcsőkre, és tojással, paradicsommal, almával bombázták az épület homlokzatát. A minisztérium székhelyétől a tömeg a Vencel térre vonult, ahol nagygyűlésen élesen bírálták az uniós csatlakozás feltételeit és a cseh mezőgazdasági tárca vezetését.

Az Európai Bizottság elképzelései szerint az új tagok a belépést követő első évben csak a régi tagok gazdáit megillető közvetlen mezőgazdasági kifizetések 25 százalékát kapnák egységnyi termelésre, az arány 2007-ben 40 százalékra emelkednék, és 2013-ban érné el a száz százalékot. A cseh mezőgazdasági termelők szerint ez a forgatókönyv elfogadhatatlan.

A gazdák arra is felhívták a közvélemény figyelmét, hogy a cseh mezőgazdaság válságban van, amelyből a kormány segítsége nélkül nehezen tudna kilábalni. A kormány a tiltakozó gazdáknak felajánlotta, hogy az állam a csatlakozás utáni első évi 25 százalékos szintű uniós támogatást saját forrásaiból 40 százalékosra emeli, és megígérte, hogy erről a kérdésről tovább tárgyalnak az EU-val.