Újabb amerikai légicsapás Irak ellen

Vágólapra másolva!
Amerikai vadászgépek csütörtökön hajnalban csapást mértek az Irak déli részén fekvő Bászra kikötőváros repülőterére. A támadásban tönkrement a polgári repülőtér radarberendezése, és megrongálódott a központi épület is. Halottakról vagy sebesültekről nem érkezett jelentés.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok csütörtök hajnalban ismét légicsapást mért egy iraki repülőtérre. Az AP amerikai hírügynökség szerint rutinakcióról van szó, hasonló légicsapásokra legutóbb kedden került sor.

A mostani és a korábbi akciók nem az USA által tervezett Irak elleni támadás részei, hanem ellenőrző repülések, amelyeket a nyugati szövetségesek által iraki polgári és katonai gépek számára tiltott övezetté nyilvánított észak- és dél-iraki légi övezetben rendszeresen végrehajtanak.

Az iraki műholdas tévécsatornán beolvasott közlemény szerint a nem sokkal éjfél után végrehajtott "terrortámadás a polgári repülésre vonatkozó nemzetközi előírások megsértése". A támadásban tönkrement a polgári repülőtér radarberendezése, és megrongálódott a központi épület is. Halottakról vagy sebesültekről a televízió nem tett említést.

Irak és az Egyesült Államok között jelenleg feszült a helyzet, George Bush amerikai elnök ugyanis azzal vádolja Irakot, hogy tömegpusztító fegyverek előállításán fáradozik, és menedéket nyújt terroristáknak. Ezért azt követeli, hogy Irak engedje be az ENSZ fegyverellenőreit. Bagdad azonban erre nem hajlandó.

Bár Bush korábban azzal is fenyegetőzött, hogy háborút indít Irak ellen, egyelőre erre nem került sor. Ugyanakkor Washington olyan határozatot szeretne elérni az ENSZ Biztonsági Tanácsban, amely felhatalmazást ad egy Irak elleni átfogó támadásra.

Két nappal a csütörtöki akció előtt amerikai gépek két légicsapást hajtottak végre Irak ellen. Az egyik támadás célpontja egy radarállomás volt a Bagdadtól 265 kilométerre délkeletre eső Al-Amarahban, míg a másikat egy katonai távközlési központ ellen intézték Tallilban. Ez a város 270 kilométerre fekszik az iraki fővárostól.