Vágólapra másolva!
A nyugat-afrikai Elefántcsontpart miniszterelnöke, Affi N'Guessan szerint a kormányhoz hű fegyveres erők urai a helyzetnek, leverték a csütörtök hajnalban kitört zendülést Abidjanban, az ország legnagyobb városában.
Vágólapra másolva!

Helyszínről tudósítók szerint a délelőtti gépfegyverropogás és sorozatos robbanások után délután csend honolt Abidjanban, az ország gazdasági és kormányzati központjában. A város utcái teljesen kihaltak. Az ország második legnagyobb városa, Bouaké azonban nyugati diplomaták közlése szerint még a zendülők kezén van.

Meghalt a csütörtöki fegyveres összecsapásokban az ország előző vezetője, Robert Guei tábornok, aki 1999-ben puccsal megszerezte, majd a 2000-es választásokon elvesztette a hatalmat - közölte Moise Lida Kouassi védelmi miniszter. Abidjanban szolgálatot teljesítő nyugati diplomaták is megerősítették a hírt. Egyes nyugati diplomaták szerint meghalt a harcokban Emile Boga Doudou, az ország belügyminisztere is, mások szerint viszont megsebesült ugyan, de életben van. A római látogatáson tartózkodó Laurent Gbagbo elnök egyik tanácsadója, Alain Toussaint is úgy tudja, hogy meghalt a belügyminiszter - jelentette az AP.

A hírügynökségek ellentmondó jelentéseket közöltek a harcok halálos áldozatainak számáról - a legnagyobb szám a tíz volt. A kormány tisztségviselői kezdetben államcsínyről beszéltek, később azonban visszavonták ezt, s Kouassi védelmi miniszter délután már egyértelműen kizárta egy nyilatkozatában, hogy Gbagbo elnök hatalmának megdöntése lett volna a zendülők célja.

Megismételte ugyan korábban közölt gyanúját, hogy Guei tábornok állt a zendülés mögött, de bizonyosra vette, hogy a zendülésben részt vevő katonák elbocsátásuk elleni tiltakozásul fogtak fegyvert. Szavai szerint mintegy hétszáz katona vett részt a lázadásban.

A zendülés egy abidjani laktanyából indult ki a hajnali órákban. Hátterében a kormánynak az a szándéka állt, hogy csökkenteni akarja a hadsereg létszámát. Az elbocsátásra kiszemeltek elsősorban a Guei uralma idején szerződtetett katonák közül kerültek ki. Ezek kezdeményezték most a zendülést, attól tartva, hogy megélhetési forrás nélkül maradnak.

Guei 1999 decemberében ragadta el a hatalmat államcsínnyel Henri Konan Bédié elnöktől. Egy év múlva - sorozatos utcai tüntetések hatására - beleegyezett, hogy választásokat tartsanak. A jelenleg hivatalban levő Laurent Gbagbo nyert a 2000 októberében lezajlott elnökválasztáson, de Guei nem akarta elismerni győzelmét. Tömegtüntetések és halálos áldozatokkal járó véres összecsapások következtek, míg végül Guei meghátrált.

Az 1999-es puccsot megelőző években és a korábbi évtizedekben Elefántcsontpart a gazdasági és politikai stabilitás kis szigete volt a forrongó nyugat-afrikai térség örökös polgárháborúinak, háborúinak és államcsínyeinek tengerében.