Újabb nyugat-nílusi láz áldozat az USA-ban

Vágólapra másolva!
Újabb halálos áldozata van az Egyesült Államokban a nyugat-nílusi láznak. Az illető, egy 87 éves marylandi asszony a vírusos fertőzés okozta agyvelőgyulladásba halt bele.
Vágólapra másolva!

A Washington Bethesda nevű elővárosában élt asszonyt haláláig egy héten át kórházban ápolták. A vírustesztek arra utalnak, hogy megfertőződött a nyugat-nílusi lázzal, de ezt még meg kell erősíteni - közölte John Hanson, a szövetségi állam egészségügyi hatóságának szóvivője.

Marylandben az idén ő a második ember, aki elkapta a fertőzést. Egy augusztus elején megfertőződött férfit ki tudtak gyógyítani. Az államban tavaly három ember halt meg a nyugat-nílusi lázban. Ha a bethesdai asszony vírustesztjének eredményét megerősítik, akkor az idén a francia hírügynökség szerint ő lesz a 29. halálos áldozat az Egyesült Államokban, az AP amerikai hírügynökség szerint a 25. A láz egyesült államokbeli történetében eddig legalább 555 ember fertőződött meg.

Lappangó invázió/tudomany/elet/20010726lappango.html

Kanadában valószínűleg három ember elkapta a fertőzést, de a pozitív vírusteszteket még nem erősítették meg. Ők az első humán esetek az ország történetében. Mindhárom beteget a legnépesebb tartományban, az USA-val határos Ontarióban vették nyilvántartásba: két férfi Toronto környékén fertőződött meg, a harmadik a közelmúltban az Egyesült Államokban járt.

A nyugat-nílusi vírus 1999-ben jelent meg először az Egyesült Államokban. Elsősorban vándormadarak terjesztik, róluk szúnyogok viszik át az emberre vagy más emlősökre. A betegség az influenzáéhoz hasonló tünetekkel jár, de agyhártya- vagy agyvelőgyulladáshoz vezethet, és halálos kimenetelű lehet, elsősorban az idősek vagy krónikus betegségekkel küszködők számára. A legtöbb ember azonban nem betegszik meg akkor sem, ha fertőzött rovar megcsípi.