Gyakorlat volt a kenyai légibaleset

Vágólapra másolva!
Annyira élethűre sikeredett egy gyakorlat Nairobibann, hogy több hírügynökség a város nemzetközi repülőtéren történt tömegkatasztrófáról tudósított.
Vágólapra másolva!

A félreértésre az adott okot, hogy a kenyai repülőtéren megtartott gyakorlat annyira "élesben" zajlott, hogy annak résztvevőit arra utasították, gyakorolják azt is, miként tájékoztatnák a sajtót egy lehetséges repülőszerencsétlenségről.

A kenyai főváros rendőrségének egyik szóvivője az AFP-nek adott nyilatkozatával oszlatta el az átláthatatlan helyzetet.