Készültség Kínában a Falunkung-évfordulón

Vágólapra másolva!
A kínai hatóságok szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek a Falunkung mozgalom megalakulásának évfordulójára. Pekingben külföldi tüntetőt tartóztattak le. A kínai állami sajtó a mozgalmat lejárató cikkeket közöl.
Vágólapra másolva!

A Tienanmen téren őrizetbe vettek egy magányos külföldi tüntetőt, aki kínai nyelven éltette a betiltott mozgalmat. Kilétéről egyelőre nem tudni közelebbit. A rendőrség a pekingi külügyminisztériumhoz fordult, de ott sem tudtak felvilágosítást adni a tüntetőről.

Az egyenruhás és civil rendőrök a turisták táskáját is ellenőrizték röplapok, tiltakozó iratok után kutatva.

Hongkongban a mozgalom mezítlábas hívei kínai írásjeleket alkottak, és élő láncuk a "Falunkung jó" mondatot adta ki. Állítólag szolidaritási megmozdulásokat terveznek többek között Tokióban és Sydneyben is.

A kínai kormány 1999 júliusában tiltotta be az ősi kínai hagyományos testkultúrát és vallási doktrínákat felelevenítő mozgalmat a "közbiztonságot és a kommunista rendszert fenyegető veszély" címén.

Az évforduló egyben a Falunkung alapítójának, Li Hung-csinak születésnapja is. A hatóságok szerint Li valójában 1952. július 7-én született, csak a mozgalmat körülvevő misztikum erősítése miatt változtatta meg hívei számára a dátumot. A korábban kormánytisztviselőként dolgozó Li Hung-csi ma az Egyesült Államokban él.

A Falunkungnak ma több millió híve van Kínában. A betiltás után ezreket tartóztattak le, külföldi adatok szerint legalább négyszázan meghaltak. Peking viszont azzal vádolja őket, hogy több mint 1600 gyilkosságot követtek el azzal, hogy végveszélyben elutasították az orvosi segítséget.

A Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt lapja beszámolt egy kilencéves kislány három héttel ezelőtt bekövetkezett haláláról, akit állítólag anyja, a mozgalom tagja vert agyon társai szeme láttára, akik nem léptek közbe. A lap szerint az anya azt hitte, hogy a kislányt démon szállta meg. Az anya hat hónapot töltött munkatáborban "illegális kultikus tevékenység" miatt és 2001 februárjában szabadult.

A kínai állami média több hasonló esetet is megírt az elmúlt években, de egyiket sem erősítették meg független forrásból. A Falunkung mindig cáfolta a vádakat.

Korábban:

Falunkung-követőket utasít ki Kína [2001. november 20.]