Montenegrói vámellenőrzés a szerb határon

Vágólapra másolva!
Vámellenőrző pontok kiépítésében kezdett a montenegrói kormány a Szerbiával határos szakasza mentén. A jelentések szerint a névleg közös országot alkotó tagköztársaságok között a vámellenőrzés olyan lesz, mint az államhatárokon.
Vágólapra másolva!

A Fonet hírügynökség szerint a montenegrói kormány 450 ezer eurót különített el a Rozajétól északra fekvő vámellenőrző pont kiépítésére, és két további állomás kialakítását is tervezik.

Az áruforgalom a két köztársaság között a különböző vámtarifák miatt már évek óta szigorúan ellenőrzött: Szerbiában 20 százalékos az importvám, míg Montenegróban 1999 óta jelentősen kevesebb vámot szednek be az import után.

A Jugoszlávia átalakításának alapelveiről kötött megállapodás értelmében március 14-től Szerbia és Montenegro a következő három évben gazdasági jogrendszerét az EU jogrendszeréhez igazítja.

Korábban:

Megbukott a montenegrói kormány [2002. április 10.]

Megegyezés Jugoszlávia megszűnéséről [2002. március 14.]

Solana a jugoszláv föderáció fennmaradását szorgalmazza [2002. március 13.]

Titokban tárgyalnak Jugoszlávia jövőjéről [2002. március 11.]

Kostunica szerint fennmarad Jugoszlávia [2002. január 3.]

Az EBESZ egységes Jugoszláviát akar [2001. december 14.]

Sándor herceg monarchiát akar Jugoszláviában [2001. december 3.]

Solana az EU üzenetével érkezett Belgrádba [2001. november 27.]

Nem hiányzik a könyvtárából?

Volt egyszer egy Jugoszlávia