<P class="MsoNormal">Izrael megkezdte a csapatkivonást két megszállt városból

Vágólapra másolva!
Megkezdte csapatainak kivonását kedden hajnalban Izrael a ciszjordániai Kalkilija és Túl-Karm városokból. Az izraeli védelmi miniszter szerint a két városában végrehajtott akcióval komoly csapást mértek a terrorista infrastruktúrára.
Vágólapra másolva!

Izrael megkezdte csapatainak visszavonását kedden hajnalban a ciszjordániai Kalkilija és Túl-Karm városokból. Ebben a két városban amúgy sem ütköztek jelentős ellenállásba az izraeli erők. Több más városban azonban folytatódnak a harcok. A hadsereg hétfő este bejelentette, hogy Náblusz központját lényegében teljesen az ellenőrzése alá vonta.

A döntés az után született, hogy Bush amerikai elnök felszólította a zsidó államot a megszállt palesztin területeken lévő csapatok kivonására. Az izraeli védelmi miniszter szerint a Kalkilija és Túl-Karm városában végrehajtott akcióval komoly csapást mértek a terrorista infrastruktúrára. Ariel Saron izraeli kormányfő hétfőn bejelentette, hogy a hadsereg folytatja a katonai offenzívát Ciszjordániában, és csak akkor vonul onnan vissza, ha befejezte küldetését. Egyelőre nincs szó más elfoglalt városok elhagyásáról.

Izrael hadműveletének keretében heves harcok folynak az említetteken kívül Náblusz, Dzsenín, Betlehem és Rámalláh városában is - utóbbi jelenleg a palesztin legfelsőbb vezetésnek ad otthont.

Korábban:

Izrael kivonul két palesztin városból

Nem hiányzik a könyvtárából?

Ian V. Hogg: Az izraeli hadigépezet

Martin Gilber: Izrael története