Csalással vádolják Mugabét

Vágólapra másolva!
A jelenlegi elnök, Mugabe nyert az elnökválasztáson Zimbabwéban, jelentette be a választási bizottság, az ellenzék azonban csalással vádolja a kormányt. A biztonsági erőket riadókészültségbe helyezték, Bulawayóban pedig a hadsereg körbevette az ellenzéki párt irodáit.
Vágólapra másolva!

Sydney Sekeramayi védelmi miniszter még a végleges eredmények közlése előtt jelentette be: teljes riadókészültséget rendeltek el a biztonsági erőknél, hogy elejét vegyék mindenféle zavargásnak. A miniszter felszólította a lakosságot, hogy fogadja el a választások eredményét.

A fővárosban, Hararéban úttorlaszokat helyeztek el a főváros központjába vezető utakon. Zimbabwe több városában katonák járőröznek, Bulawayóban, az ország második legnagyobb városában pedig a hadsereg egységei körbevették az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) irodáit.

Az MDC vezetősége szerdán délelőtt összeült, hogy megvizsgálja a választások után kialakult helyzetet. "Hogy finoman fejezzük ki magunkat, a számok igen különösek, miután igen gyenge volt a részvétel a városokban, ugyanakkor tömeges a falvakban, amire eddig soha nem volt példa" - mondta David Coltart MDC-képviselő.

A párt azzal vádolja a kormányt, hogy igyekezett fékezni az ellenzéknek kedvező voksolást a városokban, csökkentve ott a szavazóhelyiségek számát, ugyanakkor megszaporítva azokat a falusi térségekben, ahol hagyományosan a 22 éve kormányzó Mugabét támogatják.

A civil szervezeteket tömörítő Zimbabwei Választást Támogató Hálózat, amely a szavazást "teljes káosznak és zűrzavarnak" nevezte, általános sztrájk meghirdetésén gondolkodik, hogy békés tüntetéssel vezessék le a csalódott választók haragját.

Korábban:

Perbe fogott ellenzéki vezető Zimbabwéban