Orbán: "a magyarok már a spájzban vannak"

Vágólapra másolva!
"A mai csúccsal Magyarország az Európai Unió előszobájába lépett, sőt lenyomtuk a nappali kilincsét is - így jellemezte a laekeni csúcsértekezletnek a bővítésre vonatkozó állásfoglalását Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtóértekezletén. "Az EU szempontjából nézve a magyarok már a spájzban vannak" - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

A kormányfő rámutatott, hogy a mostani csúcs záróközleményének idevágó része még egyértelműbb, mint a nizzai volt. Célként tartalmazza, hogy 2002 végére a legfelkészültebb tagjelöltekkel lezárják a felvételi tárgyalásokat. Ez azt jelenti, hogy 2004 elejére Magyarország az EU tagja lehet és a magyar elnyerik ugyanazokat a jogokat, amelyeket az EU polgárai élveznek. Ehhez az is kell, tette hozzá Orbán, hogy a következő félévben megkezdődjék a csatlakozási szerződés szövegezése, amire a magyar jogászoknak fel kell készülniük.

Nem sikerült azonban még helyrehozatni azt az aránytalanságot, amit az uniós országok a nizzai csúcson az európai parlamenti helyek számában tettek. Magyarországot ugyanis a népességi arányok szerint nem 20, hanem 22 hely illeti meg. Orbán Viktor rámutatott, hogy Csehország ugyanebben a méltánytalan helyzetben van. A következő időszakban hazánk meg fogja kapni az őt megillető 22 helyet - tette hozzá a miniszterelnök.

A kormányfő szerint a Tizenötök állam- és kormányfőinek kedvező véleményük van Magyarországról. Egyöntetű a véleményük, hogy az idei országjelentéssel Magyarország megváltotta a belépőjegyet az unióba. A mostani csúcs dokumentuma pedig megerősíti a jelöltek egyéni elbírálásának elvét. Jelenleg tíz olyan országot fogalmaz meg, melyek képesek lehetnek a jövő év végéig befejezni a felvételi tárgyalásokat.

A dokumentum név szerint említi Szlovéniát, Magyarországot, Észtországot, Máltát, Ciprust, Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát, továbbá Lettországot és Litvániát, hozzátéve, hogy ezek az országok 2004 január 1-től az unió tagjai lehetnek.

A miniszterelnök szerint az újévvel a tárgyalási módszerekben is új szakasz kezdődik. Döntően arról lesz szó, hogy a felvétel után mekkora támogatást kapnak majd a magyar mezőgazdasági termelők az uniós alapokból. Ezért a következő négy hónap nehéz küzdelem lesz, amelyben nemzetállami érdekek várnak összehangolásra - tájékoztatott továbbá Orbán Viktor.

Martonyi János külügyminiszter elmondta, hogy a januárban újabb hatpárti tárgyalások kezdődhetnek a csatlakozási tárgyalásokra vonatkozó korábbi megállapodás szükségessé vált kiegészítéséről, a konvent magyar résztvevőinek kijelöléséről, a leendő tagsági népszavazásról.